Működő külföldi példák

A hőstressz mérséklésére számos technológiai megoldás létezik, ezek azonban gyakran jelentős víz- és energiafelhasználással járnak. Az állatok hűtése például célra vezető, de Magyarországon nem lehet korlátlan víz- és energiaforrásokra alapozni a jövő szarvasmarha-tenyésztését. Emiatt egyre fontosabbá válhat az alkalmazkodóképesség genetikai oldalának vizsgálata. Itt kerül képbe a Bos indicus, vagyis a zebu. A trópusi és szubtrópusi térségekben kialakult szarvasmarha genetikai sajátossága a magas hőtűrés, a hatékonyabb, párologtatásos hőleadás, valamint a különböző parazitákkal és betegségekkel szembeni nagyobb ellenálló képesség. Ezzel szemben a Bos taurus csoportba tartozó európai fajták – köztük a magyar tarka – jelentős termelési potenciállal rendelkeznek. A két genetikai háttér kombinálása ezért elméletileg lehetőséget teremthet arra, hogy a termelési teljesítmény és a klímaadaptáció kedvező tulajdonságai egyszerre jelenjenek meg.

A húsmarhatenyésztésben a brahman és különböző európai fajták keresztezései – köztük a simbrah – szintén azt mutatják, hogy a hőtűrés, a parazita-ellenállás és a termelési tulajdonságok kombinálhatók.

Számos vizsgálatot követel

Ezek a konstrukciók azonban nem automatikusan ültethetők át a magyar viszonyokra. Éppen ezért a Magyar Simbrah Program első szakaszának egyik legfontosabb kérdése, hogy létezik-e olyan genetikai konstrukció, amely megfelel a Kárpát-medence mérsékeltebb, de egyre melegebb klímájának. Vizsgálni kell azt is, hogy milyen állategészségügyi és jogszabályi feltételekkel lehetne új genetikai anyagot behozni, hogyan lehetne a keresztezést tenyésztésszervezési szempontból megvalósítani, és milyen teljesítményvizsgálatokkal lehetne igazolni az eredményeket. Nem elegendő ugyanis egy ígéretes genetikai kombináció létrehozása.

A megfelelő szelekciós index kidolgozása, a tenyésztési program kialakítása és a végtermék vizsgálata egyaránt része lehet a későbbi munkának.

A program tehát egy fontos kérdésre keresi a választ: a zebu kedvező genetikai tulajdonságait sikerül-e úgy felhasználni, hogy azok a magyar szarvasmarha-­tenyésztésben is értéket teremtsenek? Ha a kutatások kedvező eredményt hoznak, a jövőben a magyar tarka és a zebu keresztezésére épülő konstrukció is szerepet kaphat azokban az állományokban, amelyeknek a változó klimatikus körülmények között is gazdaságosan kell termelniük. A hangsúly azonban továbbra is a vizsgálaton van! A Magyar Simbrah Program nem a magyar tarka leváltásáról szól, hanem arról, hogy a tenyésztők a klímaváltozásra felkészülve újabb genetikai eszközt kapjanak a kezükbe – amennyiben a kutatások igazolják, hogy ennek Magyarországon is van létjogosultsága.

A rozs és a cirok már bevált a családi gazdaságban

Egy, az Alpokalján gazdálkodó családi gazdaságban mintegy 130 magyar tarka fejőstehenet tartanak, sertés- és lóállományuk mellett. Rácz Károly, a Magyartarka Tenyésztők Egyesületének elnöke, a jáki Rácúnió Kft. gazdálkodója szerint az idei takarmányhelyzet ugyan náluk is gyengébb a korábbiaknál, de komoly ellátási gondjaik nincsenek, éppen azért, mert már évek óta tudatosan többféle növényre építik a tömegtakarmány-termelést.

– fogalmazott. Az őszi vetésű rozs, az olaszperje és az ezekből készített szilázs adja a takarmánybázis egyik fontos részét, majd ezek után BMR-cirkot vetünk. A fővetésű silókukorica továbbra is része a rendszernek, de idén abból is gyengébb termés született.

A silókukorica mennyisége körülbelül a korábbi évek kétharmada lett, az őszi, illetve tavaszi rozs termése is hasonlóan alakult. A korábbi készletek azonban segítenek áthidalni a kiesést, így a gazdaságban egyelőre elegendő takarmány áll rendelkezésre.

A gazda szerint az idei év azt is megmutatta, mennyire fontos, hogy ne egyetlen növényre épüljön az állattartás. A változatos takarmánybázisnak köszönhetően még a gyengébb kukoricatermés mellett sem kellett komoly kompromisszumot kötniük. Az állatok kondíciójával és tejtermelésével sincs jelentős probléma, bár a nyári hőség természetesen náluk is érezteti a hatását.

Jelentős mennyiségű szalmát használnak, a keletkező szerves trágyát pedig rendszeresen visszajuttatják a kötött, savanyú talajokra. Tapasztalatuk szerint ez hosszú távon is meghálálja magát.