Nem lehet öntözésre alapozni
A Derecske környékén gazdálkodó Derecskei Petőfi Mezőgazdasági Kft. mintegy 1200 hektáron gazdálkodik, ehhez további területeket integrációban művelnek. A gazdaságban tejtermelő és húsmarhát, valamint sertést tartanak, így a takarmánybiztonság náluk különösen fontos kérdés. Kiss Zoltán, a Derecske Petőfi Mezőgazdasági Kft. ügyvezetője szerint az idei aszály ellenére nem a takarmánytermelés alapvető irányát kell megváltoztatni, hanem tovább kell erősíteni azt a rendszert, amelyet már korábban kialakítottak.
– Mi is az Orosz Szilvia által említett utat járjuk már egy jó ideje – mondta Kiss Zoltán. A tejelő állomány számára rozs- és tritikálészilázst készítünk a húsmarhák takarmányában is helyet kap a tritikálé. A másodvetésben silócirok, illetve szudáni cirokfű szerepel. Idén az őszi vetésű gabonák termése mintegy 30 százalékkal maradt el a korábbitól, ennek ellenére a gazdaság továbbra is önellátó tömegtakarmányból.

Hódmezővásárhelyi Állattenyésztési és Gazdanapokon készültek)
Az öntözés költsége magas, ráadásul a gazdasági környezet miatt idén a fővetésű silókukorica egy részét inkább lábon értékesítették, hogy a likviditásukat biztosítsák. A kieső takarmányt vásárolt szalmával és más alapanyagokkal próbálták pótolni.
A takarmánybázis diverzifikálása tehát náluk bevált gyakorlat. A rozs, a tritikálé és a cirok egymást kiegészítve csökkenti annak kockázatát, hogy egyetlen növény gyenge termése veszélybe sodorja az állattartást. Ugyanakkor Kiss Zoltán szerint a magas tejtermelésű állomány miatt a vásárolt takarmányok és kiegészítők költségei egyre nagyobb terhet jelentenek.
Legelőre épített biztonság
Egészen más utat jár Csóti Sándor, a bátai családi gazdaság tulajdonosa, aki mintegy 84 hektár legelőn és 20 hektár szántón tart körülbelül 75 magyar tarkát. Több mint harminc éve gazdálkodik ezen a területen, és saját tapasztalata szerint a szárazabb évekhez nem feltétlenül újabb és újabb inputokkal, hanem az adottságokhoz igazodó gazdálkodási rendszerrel lehet alkalmazkodni.
A gazda tudatosan az extenzív, legeltetésre épülő állattartás mellett döntött.

Különösen fontosnak tartja a gyep állapotának megőrzését és azt, hogy a legelőn ne engedje túlfejlődni a füvet. Saját, több mint egy évtizede vezetett csapadék- és termelési feljegyzéseire támaszkodik, és ezek alapján alakítja a legeltetést. Véleménye szerint a gazdálkodóknak sokkal inkább a saját területükön gyűjtött adatokra és tapasztalatokra kellene építeniük.
Csóti Sándor filozófiája egyszerű: olyan állatot kell tartani, amely az adott termőhelyen és takarmánybázison is megállja a helyét. A magyar tarka ebbe a rendszerbe jól illeszkedik, a gazdaság pedig az elmúlt évek időjárási szélsőségei ellenére is stabil maradt. Szerinte a szárazabb évek nem feltétlenül jelentik egy gazdaság végét, ha annak működését eleve a helyi adottságokra építik.



