Az élelmiszeripari kettős mérce az ágazat egyik vezető témája volt az elmúlt időben, számos újságcikk, és kormányzati nyilatkozat született az ügyben pro és kontra egyaránt. A kettős mérce a kormány közép-kelet-európai politikájának is fontos eleme volt, ugyanis a régió más országaiban is botrány volt ugyanebből az ügyből (az egész egy szlovák vizsgálatból indult ki), így Magyarország velük közösen követelt változtatást az Európai Uniótól az ügyben.
A magyar kormány az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló törvény módosításába írná vagy írta volna bele, hogy annak elfogadása után a cégeknek 8 napja lenne, hogy minden termékre ráírják, ha az más piacokon más összetételben kapható, mint Magyarországon. Ez viszont a gyártók szerint betarthatatlan, mert szinte minden termékre vonatkozna, emellett pedig az EU alapszerződését is sértené, mert korlátozza az áruk szabad áramlását.
A törvénytervezet már február óta az EU-s notifikációs eljárásban volt, vagyis a magyar kormány megküldte az uniós szerveinek és tagállamainak, amelyek véleményezhették azt, több tagállam és az Európai Bizottság pedig jelezte is, hogy aggályosnak tartja a javaslatot. Ezekre november végéig volt ideje reagálni a magyar kormánynak.
A Hvg most megkérdezte a Földművelési Minisztériumot, hogy mi lesz a javaslat sorsa. Az FM küldött is választ, azonban ebben nincs szó arról, hogy akkor lesz-e ebből magyar törvény vagy sem. A minisztérium azt írta: