0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2026. április 29.

A világ dísznövénytermesztői Essenben

Keddtől péntekig látogatható a dísznövényes szakma legrangosabb nemzetközi szakkiállítása, az IPM Essen. A négy nap alatt 105 ezer négyzetméteren 45 országból több mint 1500 kiállító mutatja be termékeit, újdonságait, és több mint 57 ezer látogatót várnak a világ minden tájáról. Az egységes megjelenésű magyar standokon nyolc cég képviselte a magyar díszfaiskolai kínálatot.

Az idei évben Dánia az IPM partnerországa, több mint 100 dán kiállító mutatkozott be. A megnyitó ünnepségen részt vett Benedikte dán hercegnő, aki ünnepélyes keretek között a dán nemesítésű Ocean of Roses rózsa-fajtasort keresztelte meg.

Az IPM Essen az újdonságok vására, az idei, sőt a az elkövetkező évek fajtaújdonságainak és kertészeti trendjeinek bemutatója. Az idén 33 kiállító 62 fajtaújdonságot mutatott be nyolc kategóriában, amelyek közül a szakértő zsűri kiválasztotta a legjobbakat. Az idén balkon- és egynyári dísznövény kategóriában a nyertes Salvia x hybrida Mysty lett a Florensistől, a virágos szobanövények közül a Kalanchoe Interspecific Hybrid Queen® ElseFlowers Dean a dán Knud Jepsen cégtől, vágottvirág kategóriában szintén a Knud Jepsentől a Kalanchoe Interspecific Hybrid Queen® CutFlowers Smiling Yellow Meadow. A díszfa- és díszcserje újdonságok közül az Ilex x meserveae Monnieves Little Pirate® nyert a német Helmers cégtől, évelő kategóriában a fehér virágú Bergenia cordifolia hybrid Snow Crystal’ a szintén német Kientzlertől, míg a tavaszi virágzó dísznövények közül a Pericallis x Hybride Senetti® White nyert a holland MNP Flowerstől. Különdíjjal jutalmazta a zsűri a holland hortenziatermesztők szövetsége által nevezett Hydrangea macorphylla Saxtabbar fajtát. A négy nap alatt külön bemutatótérben fölvonultatott újdonságokra a látogatók is leadhatják voksukat. Büszkék lehetünk arra, hogy közöttük találhatjuk a Németh Gábor által szelektált Pinus nigra Summer Breeze fajtát, amiből magastörzsre oltva mutatott be néhány példányt a forgalmazó holland van Son&Koot BV.

A német kertészeti háttéripari szövetség, az INDEGA innovációs díját Uwe Dominik nyerte egy apró eszközzel, amellyel az szállítási kapacitás gazdaságos kihasználása érdekében egymásra tornyozott CC-kocsik biztonságosan összekapcsolhatók.

A magyar kiállítók is bemutatták termékeik legjavát. Többségük már több mind tíz éve részt vesz az IPM-en. Több kertészetet képviselt Essenben a Profi Partner Kft. és a Nursery Trade Union vállalkozás. Kiállított az Alsótekeresi Díszfaiskola, a Prenor Faiskola, a Maróti Díszfaiskola, a KEFAG Juniperus Parkerdészet. A magyar rózsatő-termesztőket a Szőregi Virág-Dísznövény ÁFÉSZ és a Kocsis Flóra Szőreg Kft. képviselte.

Az IPM Essen szakvásáron a kereskedők, a virágboltosok és kertészeti áruda-tulajdonosok is sok újdonságot, érdekességet találhatnak a legújabb virágkötészeti trendektől, anyag- és kellékhasználattól az eladótéri berendezési ötletektől, növényértékesítési, vásárlásösztönzési megoldásokig.

A kiállításról részletesen a Kertészet és Szőlészetben és a Dísznövény-kereskedelem mellékletben tudósítunk.

Forrás: Kertészet és Szőlészet/magyarmezogazdasag.hu