A mézelő méh védőanyagai című könyv szerzője, Sz.A Proprakov professzor hazájában, Oroszországban közismert méhészkutató, tevékenysége és kísérletei nagy részét az egykori Szovjetunió fennállása idején végezte. A mézelő méhek védőanyagai című könyve mindenkinek ajánlható, aki a méhek lenyűgöző életének titkaiba szeretne mélyebb, laikusok számára is közérhető betekintést kapni.
A könyv egy mára már felfedett rejtéllyel indít: „Hogyan lehetséges, hogy a méhek szabályozni képesek élettartamukat?” Minden méhész által ismert tény, hogy a téli méhek 6-7 hónapig élnek, a nyáriak pedig 5-6 hétig.
A professzort azonban megdöbbentette, amikor megfigyeléseiből kiderült, hogy a méhek még nyáron is képesek befolyásolni élethosszukat. Gyakorló méhészek számára is minden bizonnyal feltűnt már, hogy a rajzásra készülődő, vagy az anyátlanná váló családokban is meghosszabbodik a méhek élete. Amikor a méhész tavasszal korlátozza az anya petézését (vagy elveszi a családtól), valójában a méheknek ezt a képességét és rugalmas munkavégzési hajlamát használja ki. A professzor kísérleteiben sok nyáron bejelölt méhegyed között akadt, amelyik 150-200 napig is élt. De ha nyár végén elhal az anya, és a család valamiért nem tud anyát nevelni, ezek a méhek is képesek hosszabb ideig életben maradni, mint ahogy az egy nyáron világrajött méhegyedtől elvárható. Sőt előfordul, hogy ezek át is telelnek.
De hogyan képesek erre? Az élettartam meghosszabbítása egyrészt a bőséges és változatos fehérjéket tartalmazó virágpor (méhkenyér) fogyasztásának köszönhető. Másrészt kísérletekből egyértelművé vált az is, hogy a méhpempőt előállító méhek élettartama csökken.
A professzor a méhek életkor növelő faktorai közé sorolja a kaptár hőmérsékletének csökkenését, amikor például nyáron megszűnik a fiasítás. Nyáron a méhek toruk belső izomzatának mozgatásával tartják 35-36 fokon a fiasítást, míg fiasítás hiányában rajzás után, vagy az anya elvesztésekor ez a tevékenység szünetel.
A szerző a könyv további részeiben a virágpor, propolisz és méz összetevőit veszi gorcső alá. Ennek mentén betekintést nyerünk azokba a kutatásokba is, melyek pl. felfedték, hogy minek köszonhető a méz baktériumok és gombák fejlődését gátló hatása.
A könyv legfontosabb fejezetei közé tartozik a propolisz kutatásának leírása. Ebben a professzor és csapata kiemelkedő szerepet játszott, hiszen részben nekik köszönhető, hogy mára megértettük, honnan származik a propolisz. A propoliszról ugyanis hosszú időn keresztül azt gondolták, hogy kizárólag egy méhek által termelt anyag, nem pedig azt, hogy növények rügyeiről (nyír, nyár, füz stb.) származna. A valóság felismeréséig rögös út vezetett. (A fehér nyírből származó propoliszt rendkívüli fertőzésgátló képességei miatt hívják még „orosz penicilinnek” is !)
A propolisszal kapcsolatban talán legérdekesebb információ volt számomra, hogy a hódok is termelnek gyógyászati szempontból hasonló anyagot (kasztőreum), hódzsírt, melyet az ember évszázadok óta sebek gyógyítására használ. De csak akkor termelődik a mirigyeikben hatékony „gyógyszer”, ha lakóhelyük közelében rendelkezésükre állnak megfelelő mennyiségben nyír, nyár, vagy fűzfaágak. A hód által bejelölt helyeken környékén jól érezhető a jellegzetes „propolisz” illat.
A könyv nem kapható könyvterjesztői hálózatban, de megrendelhető a magánkiadó honlapjáról az alábbi linkre kattintva. A könyv árát valószínüleg a nagy költségvetéssel dolgozó magánkiadói gyakorlat indokolja, továbbá hogy feltehetően az első kiadás kis példányszámban készült:



