0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2025. december 28.

Nem lehet ízt levédetni – érdekes „sajtper” Hollandiából

Két sajtgyártó cég közötti peres ügyben az Európai Bíróság által hozott ítélet szerint egy adott élelmiszer íze nem részesülhet szerzői jogi védelemben.

A „Heksenkaas” elnevezésű, krémsajtot és friss fűszernövényeket tartalmazó kenhető krémet 2007-ben alkotta meg egy zöldséggel és friss termékekkel foglalkozó holland kiskereskedő. A termék szerzői jogát a kereskedő átadta holland törvények szerinti jelenlegi jogtulajdonosnak. 2014 januárja óta egy másik cég egy „Witte Wievenkaas” elnevezésű terméket gyárt egy holland szupermarket-hálózatnak. Az első társaság úgy vélte, hogy a „Witte Wievenkaas” gyártása és árusítása sérti a „Heksenkaas” ízét illető szerzői jogot, és az kérte a holland bíróságtól, hogy tiltsa be a Witte Wievenkaas gyártását és árusítását.

A társaság szerint a Heksenkaas íze szerzői jog által védett munka eredménye és a „Witte Wievenkaas” íze e munka reprodukciója. A jogvitát fellebbviteli eljárás keretében elbíráló Gerechtshof Arnhem-Leeuwarden (Arnhem-Leeuwarden-i Területi Fellebbviteli Bíróság) kikérte az Európai Bíróság állásfoglalását arról, hogy egy étel ízére kiterjed-e a szerzői jogi irányelv.

A bíróság döntése szerint ahhoz, hogy egy étel íze a szerzői jogi irányelv védelme alá essen, az étel ízének olyannak kell lennie, hogy a direktíva értelmében „munkaként” lehessen besorolni.

Az ilyen besoroláshoz elsősorban az szükséges, hogy a szóban forgó dolog eredeti intellektuális készítmény legyen. Másodszor, az adott eredeti intellektuális készítményre legyen valamilyen „kifejezés”.

A bíróság kimondta, hogy egy étel ízét nem lehet pontosan és objektíven meghatározni.

Továbbá, az íz, többek között, a terméket ízlelő személyre jellemző faktoroktól, például életkortól, ízpreferenciától és fogyasztási szokásoktól, valamint a termék fogyasztásának környezetétől vagy kontextusától függ. Ezenfelül, a bíróság kijelentette, hogy a tudomány jelen fejlettsége mellett nem lehet technikailag pontosan és objektíven úgy meghatározni egy étel ízét, hogy azt egy hasonló termék ízétől meg lehessen különböztetni. Eszerint, egy termék ízét nem lehet „munkaként” besorolni, és ennek következtében nem esik a szerzői jogi irányelv hatálya alá.

Forrás: www.independent.ie