0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2025. augusztus 19.

A magyarságot szolgálják

Az 1956-os forradalom és szabadságharc emléknapja, október 23-a alkalmából a Vajdahunyadvárban rendezett díjátadó ünnepségen Farkas Sándor, az Agrárminisztérium miniszterhelyettese a magyar szabadság és a nemzeti szuverenitás közös ügyéről beszélt.

A miniszterhelyettes emlékeztetett rá, hogy a forradalom és szabadságharc hősei egy gazdag, erős, független Magyarországért harcoltak, és ezt a szellemiséget nekünk is meg kell őrizni, hogy az utánunk jövő generáció továbbra is szabad és biztonságos, a maga erejéből tisztes megélhetést nyújtó Magyarországra születhessenek. A díjazottaknak megköszönte a szakterületükön végzett kiemelkedő munkájukat, akik életútjukkal követendő példát állítanak a következő generáció elé.

„Köszöntsük most azokat, akik eredményeikkel, teljesítményükkel a magyarságot szolgálják!”

– fogalmazott Farkas Sándor, majd átadta az agrárminiszter által adományozott kitüntetéseket.

Farkas Sándor: a magyar szabadság és a nemzeti szuverenitást, ahogy 68 évvel ezelőtt, úgy most is meg kell védenünk.<br />(Fotó: AM)
Farkas Sándor: a magyar szabadság és a nemzeti szuverenitást, ahogy 68 évvel ezelőtt, úgy most is meg kell védenünk.
(Fotó: AM)

Nagy István agrárminiszter az 1956-os forradalom és szabadságharc emléknapja, október 23-a alkalmából Életfa Emlékplakett Ezüst fokozatát adományozta dr. Hajdu Istvánnénak, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Élelmiszertudományi és Technológiai Intézetének professor emeritájának az élelmiszermérnök-képzésben, valamint az élelmiszergazdaság tudományterületén végzett eredményes munkájáért.

forradalom kitüntetés
Dr. Hajdu Istvánné Életfa Emlékplakett Ezüst fokozatában részesült
(Fotó: AM)

A díjátadóról és a díjazottakról bővebben a Magyar Mezőgazdaság 44. számában olvashatnak.  

Forrás: magyarmezogazdasag.hu

Magazin ajánló: