0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2025. augusztus 20.

A katonaság felel az élelmiszer-árucikkek importjáért

Egyiptomban katonai ügynökség veszi át a búza beszerzését. A Reuters információi szerint ezzel felváltják az évtizedek óta működő állami intézményt, és átveszik a nemzetközi beszerzési tendereket.
Egyiptom
Fotó: GASC

Közvetlen vásárlásokat is bonyolítanak, ami az elmúlt hetekben megrázta a búza piacát. A világ egyik legnagyobb búzaimportőreként ismert Egyiptom eddig az Ellátási Minisztériumhoz tartozó Általános Ellátási Hatóságra (GASC) támaszkodott a gabona beszerzésében, egy olyan országban, ahol a kenyér 70 millió ember számára alapvető élelmiszer.

A minisztérium Oksana Lut orosz mezőgazdasági miniszternek írt levelében közölte, hogy az Egyiptomi Légierő Fenntartható Fejlődéséért Felelős Mostakbal Misr Ügynökség lett az élelmiszer-árucikkek importjáért kizárólagosan felelős szerv. Az új ügynökség a nemzetközi tenderek mellett közvetlen beszerzési megállapodásokat is köt a tervek szerint, ami mögött az a stratégiai cél húzódik, hogy a folyamatokat egyszerűsítsék, ami ennek ellenére aggodalomra ad okot a globális kereskedők körében. Az egyiptomi kormány szerint ezek a katonai vállalatok a piaci rést töltenek be.

Forrás: Thomson Reuters