0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2025. augusztus 20.

Száj- és körömfájás: 23 osztrák határátkelőt zárnak le szombattól

Az osztrák belügyminisztérium csütörtöki közleménye szerint a szlovákiai száj- és körömfájás-járvány miatt szombattól ideiglenesen lezárnak 23 határátkelőt Burgenland és Alsó-Ausztria területén.

A lezárásokat szoros együttműködésben határozták meg az érintett tartományi hatóságokkal, a mezőgazdasági kamarákkal és a Szövetségi Mezőgazdasági Minisztériummal – írja a diepresse.com.

A határátkelők biztosítását és ellenőrzését a tartományi rendőrkapitányságok végzik majd. A minisztérium hangsúlyozta, hogy

a lezárások kevésbé igényelnek emberi erőforrást, mint a nyitott átkelőkön végzett aktív ellenőrzések, ugyanakkor intenzitásuk helyszínenként eltérő lehet.

A határintézkedésekről további részleteket nem közöltek.

száj- és körömfájás

A rendőrség már a múlt hét vége óta támogatja az egészségügyi hatóságokat a szlovák és magyar határon zajló ellenőrzések során. A műveletek a járművek megállítását, az okmányok ellenőrzését, valamint a járművek átvizsgálását foglalják magukban.

Burgenland szigorú felügyeleti programot indított

Burgenlandban átfogó felügyeleti program indult. Az elkövetkező hetekben Észak- és Közép-Burgenland mind a 660 mezőgazdasági vállalkozását ellenőrzik – közölte csütörtökön Anja Haider-Wallner (Zöldek) tartományi vezetőhelyettes hivatala. Négy településen – Deutsch Jahrndorf, Nickelsdorf, Halbturn és Mönchhof – tizenkét gazdaságot hetente mintavételeznek. A program egyelőre május 17-ig tart.

Ezek a községek a Neusiedl am See járásban a magyarországi Levélhez való közelségük miatt felügyeleti zónának számítanak. Itt vadászati tilalom is érvényben van, hogy elkerüljék a vadállatok megriasztását, mely során azok továbbvihetnék a vírust. Az eddigi tesztek ezen a területen mind negatív eredményt hoztak.

A 660 gazdaságban a következő hetekben sor kerül az állatok klinikai tünetekre való vizsgálatára, illetve az előírt biológiai biztonsági intézkedések betartásának ellenőrzésére is. Emellett mintegy 150 gazdaságban havonta mintát is vesznek.

„A felügyeleti program kulcsfontosságú az időben történő felismeréshez” – hangsúlyozta Haider-Wallner. „Mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy megakadályozzuk a száj- és körömfájás terjedését.”

További hírek a járványról

Újabb két hazai telepen jelent meg a ragadós száj- és körömfájás – Magyar Mezőgazdaság

Forrás: diepresse.com