Az üregi nyúl vadon élő tapsifüles, a negyedkorban még előfordult Közép-Európában, majd az utolsó eljegesedés után visszahúzódott az Ibériai-félszigetre, illetve Észak-Afrikába. Ahogy Anghi Csaba, neves kisállatkutató írja:
Maga a félsziget is az üregi nyúlról kapta latin elnevezését.” Igaz, érdemes rögvest hozzátenni, hogy a Hispánia szó végül is inkább egy zoológiai tévedés eredménye, ugyanis a föníciaiak szirtiborznak nézték a nyuszikat, így annak héber nevéből (i-saphan-im) kreálták a Hispania nevet.
Az üregi nyulat vélhetően a rómaiak hozták el Pannóniába, s itt is kialakítottak úgynevezett leporáriumokat, ahol a tenyésztés folyt. Állítólag különösen kedvelték az újszülött nyulakat, pástétomot készítettek gyönge húsukból. A rómaiak utáni évszázadokból nem igazán tudni a Kárpát-medence üregi nyulairól. Igaz, mint vadászzsákmány vagy kártevő felbukkan, ám a tenyésztésével – legalábbis nálunk – nem igazán foglalkoztak. Ám akkor Grubicy miért is javasolta az egyébként vadon élő tapsifüles tenyésztését?
Hús, prém, vadászati lehetőség
Nos, a kötet szerint azért, mert fogságban könnyen tenyészthető a vad változat is, s leszármazottai, a különféle házinyúlfajták akkoriban még nem voltak annyira elterjedtek, mint manapság. Emellett a múlt század derekán a szegényebb néprétegnek nem volt sok esélye olcsó húshoz jutni, így a szerző kulcsfontosságúnak tartotta, hogy minél többen tenyésszenek üregi nyulat. Ezt kétféleképpen javasolja. Egyfelől ketrecben, másfelől nyulas kertben. Ahogy írja:
amelyre tengeri nyulak kitétetvén, abban a szabad élet minden kellemeit élvezik anélkül, hogy a számukra kijelölt területet elhagyhatnák.”
Akkoriban még a szerző azt tartotta, hogy: „Ha egy ily kert 7-8 hold nagyságú, és egy állandó felügyelő számára lakkal van ellátva, akkor a reá fordított költség a harmadik évtől fogva busás kamatokat fog hozni.” Az ilyen kerteknek egyszerre több funkciója is volt, egyfelől a prém- és hústermelés, másfelől pedig vadászni lehetett a nyulakra, amely kedvelt időtöltés, noha – ismét a könyv szerzőjét idézve: „Ez állatokra kizárólag vadászni semmi körülmények között sem nyereséges időtöltés.(…) Igen ügyes és ezen állatok vadászatában jártas vadász a vadászat e nemével néhány órát jól fog eltölteni.”
Manapság is üzlet
Ám miért érdemes manapság üregi nyulat tenyészteni? Nos, mert igény van rá! Ugyanis az utóbbi évtizedekben igencsak megcsappant az üregi nyulak száma Magyarországon. Az 1900-as évek elején a történelmi Magyarország 63 vármegyéjéből még 52-ben előfordult, majd állománya egyre csökkent, 1999-re már csak Bács-Kiskun, Pest és Tolna megyében maradt belőle.
Így ma már kicsit túlhaladtak Vásárhelyi István szavai, aki 1958-ban még ezt írta Hasznos és káros vademlősök című könyvében: „Bár gyors szaporodásával nagytömegű húst és gereznát termel, vadászata pedig rendkívül élvezetes, megtelepítése mégsem ajánlatos sehol, mert kártétele sokszorosan meghaladja hasznát.” Vásárhelyinek egyébként volt egy érdekes etológiai megfigyelése is az üregi nyúlról: „Mint érdekességet említem – írja –, hogy az ivarérett fiatal bakok közül az öregebbek hátsó lábuk rúgásával aránylag sokat ivartalanítanak. Ilyen sérülés után gyógyult példányok nagyobb üreginyúl terítékben elég gyakoriak.”
Sok apróvadas vadásztársaság területéről tehát teljesen eltűnt a faj, s közülük nem egy örömmel venné, ha tagjai ismét vadászhatnának e tapsifülesre. Természetesen nem kell a tenyésztéshez egyből „nyúlas” kertet építeni, ugyanis az üregi nyúl tenyészthető ketrecekben is, bár gondozása kétségkívül nehezebb, mint a házi nyúlé. Ugyanis a fiatalon befogott üregi nyúl ugyan valamelyest megszelídülhet, de egy-két generáció kell ahhoz, hogy vadócságát teljesen legyőzze. Persze már arra is volt példa, hogy vadászati célból vadas színű, az üregi nyúlra hajazó házi nyulakat engedtek ki szabad területre. A kistestű, üreginyúl-szerű házi nyulak gyorsan elvadulnak, s ha tehetik, hamar kereszteződnek ősükkel, az üregi nyúllal.
