Számos közleményt adott ki a katasztrófavédelem az elmúlt napokban. Mintegy 20 hektáron égett a gabona Dabronc és Ötvös között, a lángok az erdősávot is elérték, Katymár és Madaras között pedig a már learatott és álló gabona kapott lángra, mintegy 35 hektáron, de itt egy traktor és a pótkocsija is lángra kapott.
Vasárnap a Bács-Kiskun vármegyei Tompa külterületén, a sertéstelepnél két egymás melletti gabonatábla égett 10-12 hektáros területen; a tűz a közeli erdő aljnövényzetébe is belekapott. Szintén ebben a vármegyében, Miske és Hajós között is lángolt a gabona. A leégett területet 1,5 négyzetkilométerre becsülik. A kalocsai, a kiskőrösi, a paksi, a dunaújvárosi, a szekszárdi, a solti, a bonyhádi, a kiskunmajsai, a kecskeméti hivatásos, valamint a hajósi önkéntes tűzoltók dolgoztak az oltási munkálatokon.
Bordány és Zsombó között, Csongrád-Csanád vármegyében egy 450 négyzetméteres bálatároló gyulladt ki, amelyben több mint hetven körbála égett le, a lángok az avarra is átterjedtek. Mórahalom külterületén mintegy 5 hektáron égett a tarló, a növényzet, a tűz tanyákat is veszélyeztetett. Csongrád és Gátér között egy t10 hektáros területen lángolt a tarló.

A Hajdú-Bihar vármegyei Nádudvaron 1,5 hektáron égett a nádas és a száraz fű, az oltást az erős szél nehezítette. A Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei Tiszaburán nagy területen kigyulladt az aljnövényzet, a tűz két portán egy-egy melléképületbe is belekapott.
Nagylócnál, Nógrád vármegyében 10 hektáron kaszáló, 5 hektáron aljnövényzet, valamint 22 körbála égett. A Veszprém vármegyei Papkeszin egy bálázó munkagép gyulladt ki, és a tarló is lángolt. A tűzben 120 bála semmisült meg, és egy fa villanyoszlop is kigyulladt. Pápadereskén mintegy 500 négyzetméteren égett a száraz fű, a tűz egy melléképületre is átterjedt.