A mézelőméhek első vírusos betegségét, a tömlős költésrothadást 1913-ban fedezték fel. Az azóta eltelt több mint száz esztendő alatt legalább 74 különböző méhvírust azonosítottak, amelyek egy része, úgy tűnik, nem vált ki tüneteket a méhekben, más részük viszont olyan jelenségekben mutatkozik meg, mint a bábozódás elmaradása, csonka szárnnyal kikelő egyedek, remegés, bénulás és rövidebb élettartam, amelyek együttesen végül a méh­család legyengüléséhez és pusztulásához vezetnek. A vírusok tehát komoly kórokozói a méheknek, mivel hátrányosan befolyásolhatják a méh­családok egészségét és termelékenységét, sőt fennmaradását.

Ma már komoly bizonyítékok vannak arra, hogy a méh­vírusoknak bár nem az egyetlen, de a legfőbb külső közvetítője az ázsiai nagy méh­atka (Varroa destructor). Egyéb közvetítő hiányában a vírusok a méh­családban a méhek ürülékével, nemi úton (herékről anyákra a párzás során), vertikálisan (anyákról utódaikra) és kisebb mértékben közvetlen fizikai érintkezés útján terjedhetnek. Ezeken az átviteli utakon a vírusok korábban nem jelentettek komoly gondot, bár időnként előfordultak jelentős járványok. A vírusok fenyegetése azonban fokozódott a Varroa atka gazdaugrása és világszerte bekövetkezett elterjedése után.

Ennek valószínű oka, hogy a seben keresztül bekerülő vírus megkerüli a méh emésztőrendszerében található normál immunvédelmet.

Számos, világszerte elvégzett megfigyelés igazolja, hogy a méh­vírusok megjelenésében éves, szezonális és regionális mintázatok mutatkoznak, ami arra utal, hogy az éghajlati változók vagy más, az éghajlattal együtt járó tényezők (például a táplálkozási aktivitás vagy a méh­család egyedszáma) befolyásolhatják a vírusok előfordulását és gyakoriságát. Ennek ellenére mindeddig kevés olyan tanulmány született, amely behatóan vizsgálta volna az éghajlati adatok és a mézelőméhek vírusai közötti összefüggéseket. Erre vállalkozott most egy kanadai kutatócsoport, abból a feltevésből indulva ki, hogy az éghajlati változók jelentős előrejelzői lehetnek a méh­vírusok előfordulásának és intenzitásának.

Tanulmányuk során kilenc vírus, a szárnytorzulást okozó vírus A és B típusa (DWV-A, DWV-B), a fekete anyabölcső vírusa (BQCV), a költéstömlősödés vírusa (SBV), a Sínai-tó-vírus (LSV), a kasmíri méh­vírus (KBV), a heveny méh­bénulás vírusa (ABPV), az idült méh­bénulás vírusa (CBPV) és az izraeli heveny méh­bénulás vírusa (IAPV) kimutatása céljából végeztek méh­családokon Kanada-szerte többéves vizsgálatokat, hogy leírják a kórokozók éves és területi előfordulásának és intenzitásának általános irányvonalait.