0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2025. augusztus 23.

Taccsra tehetik a virágkereskedelmet a reptéri korlátozások

Hollandia legnagyobb reptere, az amszterdami Schiphol a túlélésért küzd. A kapacitáshiány és a környezetvédelmi előírások komolyan sújtják a légifuvarozási ágazatot, ami közvetett módon a virágkereskedelemre, illetve a virágárverések működésére is hatással van.

A Schiphol a holland virágkereskedelem első számú légikikötője; ide érkezik az afrikai országokban termelt sok millió szál virág.

A légifuvarozás a holland gazdaság egyik húzóágazata, 2018-ban több mint 2,5 milliárd euróval járul hozzá az ország GDP-jéhez, hangzott el egy év végén rendezett légiszállítmányozási konferencián.

A Schipholra érkező teherszállító járatok egyharmada virágot szállít, főleg az afrikai és a dél-amerikai országokból. Ennek a mennyiségnek azonban csak egy része kerül az árverésekre, mivel több európai cég közvetlenül importál.

A Schiphol a legnagyobb problémát a teherszállító járatok számára fenntartott úgynevezett résidők, azaz a le- és fölszállásra, valamint a földi kiszolgálásra, ki- és berakodásra fönntartott időintervallum korlátozása jelenti. 2017-ben a járatok indítása és fogadása a Schipholon túllépte az 500 ezres limitet, ami miatt korlátozásokat vezettek be a résidők kiosztásában az áruszállító járatok kárára. Némileg enyhített a helyzeten a 2-es számú helyi rendelet, amely szerint a személyszállító gépek által fel nem használt résidők 25 százalékát megkaphatják az áruszállító járatok. Ennek ellenére

a résidő-korlátozások miatt az áruszállító járatok száma 2018-ra 16 ezerre csökkent a 2017. évi közel 17 ezer 800-hoz képest, miközben a légiszállítási piac összességében bővült.

A további piacvesztés megakadályozása érdekében a Schiphol Group egy összevont (pooling) rendszer tervezetét dolgozta ki, amiben az légi-árufuvarozó ágazat megkapná a résidők 3,5-4 százalékát. Az ágazat arra vár, hogy Cora van Nieuwenhuizen infrastruktúra és vízgazdálkodási miniszter aláírja a holland légiközlekedés átalakításáról szóló memorandumot, ami rendezné a légiszállítmányozás ügyét, és ily módon áttételesen a holland virágkereskedelem jövőjét is. A miniszter a memorandum megalapozásául független tanulmányt készíttetett az ágazatról, ami szerint

2018-ban 10, 2019 szeptemberéig pedig 13 százalékkal csökkent a holland légiáru-forgalom amiatt, hogy a járatok a közeli brüsszeli, illetve liège-i légikikötőket választották, onnan pedig kamionnal szállították az árut, köztük a virágokat is Hollandiába.

Szakértők szerint megoldást jelentene, ha megszüntetnék a közeli, akár vonattal is kényelmesen megközelíthető légijáratokat.

A Schiphol repülőtér azonban nemcsak a résidő-korlátozás miatt van bajban, hanem a környezetvédelmi, illetve nitrogénkibocsátási megszorítások miatt is.

A világ másik végéről érkező virágok, amik mind a mai napig luxuscikknek számítanak, könnyen a környezetvédő aktivisták célkeresztjébe kerülhetnek, ami az egész ágazatot károsan érintené.

Mindeközben a holland kormány 2021-tól légi-áruszállítmányozási adó bevezetését tervezi, ami szintén hátrányosan érintené a holland dísznövény-szektort.

Forrás: floribusiness.com