0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2026. január 15.

Útdíj-tárgyalások: a tej és az élőállatok szállítása megoldódhat

Már konkrét eredményei vannak a fuvarozók és a mezőgazdasági termelők tárgyalásainak, amelyeket a közlekedési tárcával folytatnak. Két nagy termékkörben már döntés is született a könnyítésekről.

A múlt heti első egyeztetés után szerdán késő estig tárgyaltak ismét az útdíjemelés és az egyes szakaszokra érvényes súlykorlátozás ellen tiltakozó Magyar Független Fuvarozók Egyesülete (MFFE) és a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ) delegációja az Építési és Közlekedési Minisztériumot (ÉKM) képviselő Csepreghy Nándor miniszterhelyettes – akinek egyébként Lázár János miniszter a kampány idejére átadta a minisztérium vezetését.

Az egyeztetések a december 22-ei kamionos demonstrációt követték. A szerdai tárgyalás után elmondható, hogy az Építési és Közlekedési Minisztérium álláspontja közeledett a tiltakozó fuvarozókéhoz és a mezőgazdasági termelőkéhez.

Illusztráció
forrás: pixabay.com

Az egyeztetés egy részén résztvevő Lázár János kijelentette, hogy a 35 százalékos díjemelés „nincs kőbe vésve”, és nyitott arra, hogy ezt felülvizsgálják. Ugyancsak elemzik a kihelyezett táblák hatását, és akár abban is elmozdulás lehet. A szakmai szervezetek szükségesnek tartják a tiltó táblák alá kiegészítő tábla felszerelését, amely egyértelműen tájékoztatja a közlekedőket, hogy a tiltótábla csak a nemzetközi tranzitforgalomban közlekedő külföldi járművekre vonatkozik.

A miniszter a szerdai tárgyaláson kijelentette: teljes mellszéllességgel támogatja, hogy a mezőgazdaság külön elbírálás alá kerüljön az útdíj és a forgalmi korlátozások ügyében.

Az ÉKM részéről elhangzott: ki fogják dolgozni, hogy a mezőgazdaságra, az agrártermékek szállítására hogyan vonatkozzanak az alacsonyabb tételek. Arról már döntés is született, hogy a tejet és az élőállatot kiveszik a belföldi áruforgalomban érvényes korlátozások alól.

A gabonáról egyelőre nincs hasonló döntés, de Koncz Máté a Magyar Mezőgazdaságnak elmondta, hogy több közelítésben is bemutatta, ezt az egyébként sem túl acélos versenypozícióban lévő termékkört hogyan érintik a korlátozások, amelyek következménye, az áru piacra jutásának újabb többletköltséggel való nehezítése.

Illusztráció; Fotó: mmg archív

Hosszan tárgyaltak az M1-es autópályát érintő korlátozásokról, amelyek – ha idén újra beindul – teljesen ellehetetleníthetik a kamionforgalmat, és a személyautók haladását egyaránt.

Mint emlékezetes, a decemberi tiltakozást az váltotta ki, hogy a kormány a teherforgalom által használt vidéki úthálózat jelentős részének több mint 50 százalékos díjemeléséről döntött – amit később 35 százalékra módosított – és bizonyos útszakaszokról kitiltotta a 20 tonnát meghaladó járművek forgalmát.

A MOSZ és az MFFE ismét leszögezte, hogy csak a 4,3 százalékos útdíjemelést tartja elfogadhatónak. Bemutatták, hogy a tervezett emelés milyen negatív hatással van a fuvarozói szektorra, a gazdasági élet szereplőire, a vidékre és a mezőgazdaságra.

A kormány által tervezett útdíjemeléssel megszűnne az érdemi különbség az autópálya és a vidéki utak útdíja között – mondta lapunknak Koncz Máté. A súlykorlátozás pedig azt okozza, hogy lennének olyan útvonalak, amelyeken megháromszorozódna a fuvartávolság, vagyis triplájára nőne a szállítási költség egyes régiókból.

Forrás: magyarmezőgazdaság.hu

Magazin ajánló: