Mint sokan a térségben, Szatmári Benő is már harmadik generációs kertészként termeszt zöldséget Bugyi község határában.
Családi gazdaságuk húsz éve káposztafélékre szakosodott, a hajdani nagybani piaci értékesítést pedig felváltotta az áruházi beszállítás. Vevőik egész éves ellátására rendezkedtek be, a hatékonyság növelésére pedig ősszel az országban elsőként félig függesztett betakarítógépet vásároltak.

Fotó: Agroskill Kft.
Szatmári Benő nagyszülei már az 1970-es évektől szállítottak lovas kocsival főként paprikát a fővárosi Bosnyák téri piacra, illetve a kis háziállatokat tartóknak szalmát Pesterzsébetre. A szabadföldi, árasztásos öntözéses technológiát a közelben dolgozó bolgárkertésztől tanulták el.
Mindig is a nagybani piacon értékesítették a friss zöldségeket, ezért fokozatosan bővítették a választékot. A nagyapa és az apa főként a termesztéssel foglalkozott, az édesanya pedig piacozott, nyaranta Benő és húga is rendszeresen elkísérték. Az 1990-es évek közepétől aztán chipsburgonya termesztésére szakosodtak, és időközben Szatmári Benő elvégezte a számviteli főiskolát, majd a szaktudása elmélyítésére agrármérnöki diplomát is szerzett.
A következő nagy váltással 2006-tól kizárólag káposztafélékre fókuszálnak, 2018-ban pedig visszahozták a termesztésbe a zellert, miután sikerült megszerezni a közvetlen áruházlánci beszállítói státuszt, és szükség volt még egy termékre.
Egész évben szállítanak káposztát vevőiknek

mondja Szatmári Benő és felesége, Eszter
Fotó: Rimóczi Irén
A jelenleg művelt 50 hektárnak körülbelül a felét foglalják el a zöldségek. A 22 hektár káposztafélét (fele fejes, 20%-a vörös káposzta, 30%-a kelkáposzta) három hektár zeller egészíti ki.
A jól tervezett ütemezésnek és a korszerű tárolásnak köszönhetően június 1-jétől a következő év május közepéig szállítanak a partnereiknek.
A tárolás technológiáját fokozatosan fejlesztették: a vermelést, majd a bértároltatást követően 2016-ban uniós pályázati forrás bevonásával megépítették a jelenlegi 400 négyzetméteres hűtőtárolót. Az egy légterű építményben a fő idényben 1-2 °C-n tartják a konténerekben betárolt káposztaféléket és a zellert, nyáron a napi mennyiség tárolásakor pedig 8-10 °C-ra hűtik a termést. A tároló nagy energiaigényét napelemek működtetésével fedezik.



