Az államilag elismert gesztenyefajták közül három származott onnan, és 2024-ben egy újabb, különösen jó tulajdonságokkal rendelkező fajta csatlakozott hozzájuk.

A szelídgesztenye kéregrákját okozó gomba gyors, járványszerű terjedése hatalmas kárral járt egész Európában, napjainkban is nagy kihívás az ellene való fellépés. A védekezés egyik módja fajhibridek létrehozása, melyek az ázsiai gesztenyék ellenállóságát és az európai faj minőségét igyekeznek ötvözni. Ezek mellett azonban érdemes egy másik utat is járnunk, és odafigyelnünk a természetközeli gesztenyéseink még megmaradt, túlélő egyedeire is. A kórokozó gomba drasztikus pusztítását túlélő fák vagy csak szerencsések, vagy „tudnak valamit”, ezért érdemes részletesen és rendszeresen megfigyelnünk ezeket a változatokat, merítenünk a fajon belüli sokféleségből.

Magyarországon az egykor szebb napokat látott három fő gesztenye-termőtáj egyike a nagymarosi. Nem is olyan rég még kisebb-nagyobb, nem összefüggő szelídgesztenye-erdők gazdagították a magyar tájat a Nyugat- és a Dél-Dunántúlon, továbbá Nagymaroson és környékén, a Dunakanyarban. E három fő termőtájon alapos tájszelekciós munka zajlott 1952-től Szentiványi Péter vezetésével, amelynek eredménye hat államilag elismert fajta, közülük három nagymarosi. A kiválasztott nagymarosi fajták sikerét jól jellemzi, hogy az 1972-es bécsi mezőgazdasági világkiállításon arany- (Nm22) és ezüstérmet (Nm38) nyertek.

Azért is így gondolta, mert általában az európai gesztenyére jellemző, hogy ott hozza az elvárt minőségét, ahol született (máshol leaprósodik), ezzel ellentétben a nagymarosi fajták más termőtájon is megállják helyüket, sőt például a zalai kísérleti telepen a Nm38 fajta jobb minőséget adott, mint Nagymaroson. Ez a jelenség valószínűleg annak köszönhető, hogy a nagymarosi őshonos, illetve az Itáliából érkezett fajták hosszú évszázadokon át keveredtek, előnyös tulajdonságaik ötvöződtek, ez formálta a nagymarosi változatokat.

A nagymarosi szelídgesztenyések különleges értéket képviselnek a Dunakanyarban, többféle szempontból. Elterjedésük a térségben különleges, egyedi színfolt. Tájesztétikai jelentőségük, a Gesztenyés Tanösvény létrejötte turisztikai célponttá is teszi a környéket, idegenfor­galmi vonz­erő. Gesztenyéskert kialakításával a tudományos kutatás, ismeretterjesztés, a re­kreáció, felüdülés színtere is lehet. Változatos, gazdag élőhelyként, a biodiverzitásban betöltött szerepe miatt természetvédelmi szempontból ugyancsak jelentős érték. Tájrekonstrukcióval, helyreállítással az erdészet és a vadgazdálkodás szempontjából szintén hasznossá válhat.

Figyelemre méltó, hogy a nagymarosi gesztenyések kultúrtörténete egyben mezőgazdasági, kertészeti jelentőségét is formálta: Nagymaroson az ősi gesztenyeerdők mellé Károly Róbert király kertészei Nápolyból, Firenzéből hoztak értékesnek ítélt változatokat.