A spanyolországi járványhelyzet első napjaiban a slágertermék a WC-papír, a tisztítószerek és a hosszú eltarthatóságú élelmiszerek voltak, de azok közül is a leggyakrabban vásárolt élelmiszer az alkohol volt.
A járvány fenyegetése és az ahhoz kapcsolódó lakhely elhagyási tilalom az alkohol értékesítésének jelentős növekedését eredményezte egész országban, számolt be a jelenségről az El Espanol napilap.

Röviddel azután, hogy március közepén bejelentették a járványveszélyt, és a spanyoloknak is karanténba kellett vonulni, hatalmas mennyiségek fogytak – mint mindenütt a világon – WC-papírból, tisztítószerekből, olajból, rizsből, babból és konzervekből. Az idő múlásával azonban meggyőződtek arról, hogy az ellátásban nem lesz hiány, és ésszerűbben vásárolnak ételt, de az alkohol iránti kereslet nem hagyott alább.
Ezért a rendőrség is lépett. A járvány okozta vészhelyzetben szükség esetén az élelmiszerboltba el lehet menni.
Emellett tájékoztatót adtak ki, amelyben szakértői véleményeket idéznek az alkoholfogyasztás veszélyeiről, jelezve hogy még annak kis mennyisége is gyengíti a szervezet immunrendszerét. És idézik az Egészségügyi Világszervezetet (WHO) miszerint „az alkohol befolyásolja az immunrendszer működését és hozzájárul egyebek mellett a fertőző betegségek, például a tüdőgyulladás, és a tuberkulózis növekedésének kockázatához”.


