A kutatás szerint a fogyasztók évente átlagosan körülbelül 130 milligramm mikro- és nanoműanyagot visznek be a szervezetükbe, ami akár több milliárd részecskének felel meg. A nagyobb mértékben kitett fogyasztók esetében ez az érték meghaladhatja az évi 1 grammot is.
A jelentés rámutat, hogy bár tömeg alapján nem a csomagolás a legnagyobb mikroműanyag-forrás – például az autógumik kopása, a szintetikus textíliák vagy a festékek jelentősebb kibocsátók –, mégis kulcsfontosságú útvonal az emberi szervezetbe jutás szempontjából az ételeken és italokon keresztül. A kutatók hangsúlyozzák, hogy ez a kitettség kiszámítható, így megfelelő intézkedésekkel csökkenthető.
Az anyagválasztás meghatározó tényező: a polietilén-tereftalátból (PET) készült palackok a csomagoláshoz köthető kitettség mintegy egyharmadáért felelősek. Jelentős szerep jut a merev PET élelmiszercsomagolásoknak és a rugalmas polietilén (PE) csomagolásoknak is, míg a többrétegű csomagolások kisebb arányban járulnak hozzá. A tervezési megoldások – például kupakok, záróelemek és többkomponensű szerkezetek – szintén növelhetik a mikroműanyagok élelmiszerbe jutását, különösen a súrlódás révén.
A jelentés az egészségügyi kockázatokra is kitér: minden 100–200 milligramm elfogyasztott mikro- és nanoműanyaggal együtt mintegy 50 milligramm vegyi anyag is bekerülhet a szervezetbe, köztük hormonrendszert károsító és rákkeltő anyagok. A részecskék jelentős része 150 mikrométernél kisebb, így képes áthatolni a sejthatárokon és bejutni a biológiai rendszerekbe.
A szerzők szerint a jelenlegi élelmiszer-csomagolási szabályozások nem kezelik megfelelően ezeket a kockázatokat. A jelentés ezért javasolja az UV-kitettség csökkentését, a kupakok és záróelemek újratervezését, valamint az anyagok valós használati körülmények közötti tesztelését.
Emellett kiemeli, hogy viszonylag kevés csomagolási típus és ellátási láncbeli körülmény felelős a kitettség jelentős részéért, ami lehetőséget teremt a célzott beavatkozásokra.
A kutatók szerint, ha a döntéshozók és az iparági szereplők a részecskekibocsátást a kémiai anyagok kioldódásához hasonló biztonsági kérdésként kezelik, akkor érdemi lépések tehetők a mikroműanyagokkal szembeni kitettség csökkentésére.
