Bárhol is találkozzunk is a világ legnagyobb kérődzőjével, életmódjának megfigyelése igen nagy élményt nyújt. Például, ha türelmesen kivárjuk, láthatjuk, amint gyomrából – hosszú nyakán keresztül, mint egy liften – érkezik az „újra rágandó”.
A hosszú nyakban található a légcső is, mely tekintélyes teret foglal el, űrtartalma mintegy három liter.
Emiatt felettébb sok levegőt kell megmozgatnia az állatnak a ki- és belégzéshez, így egy egészséges zsiráf kb. 18-22-szer vesz lélegzetet percenként, azaz hozzánk képest (akik csak 12-15-ször tesszük ezt), kapkodja a levegőt.
A zsiráfok elterjedése az elmúlt egy évezredben mintegy felére csökkent, de más afrikai nagypatásokhoz képest így is viszonylag elterjedtnek számítanak még ma is.
Hogy nem jutottak az elefántok és orrszarvúk sorsára, annak oka, hogy nem nyújtottak olyan trófeát, amelyet a vadászok különösebben nagyra becsültek volna.
A közelmúltig nem is tartoztak a CITES hatálya alá, így a belőlük készült termékeket a turisták szabadon vásárolhatták, vihették haza szuvenírként. Ám az utóbbi évek gazdasági konjunktúrája oly sok ember számára tette lehetővé az afrikai kalandozást, hogy már ezt a zsiráfpopuláció is megszenvedte: a bőrükből készült apró ajándéktárgyakért nagy számban mészárolták le őket.
Dél-Afrikában azonban a gyenge minőségű marhalegelőkön egyre nagyobb méretet ölt a zsiráftenyésztés. Így a farmerok, illetve az őket kiszolgáló állatorvosok érdekeltté váltak egészségvédelmükben. Ez tehát az állategészségügy fejlődését is eredményezte, s ma már tudjuk, hogy a zsiráfok jelentős része a csontok által okozott fulladásban pusztul el. A szinte kizárólag a fák leveleit fogyasztó állatok ugyanis ásványianyag-szükségletük kielégítése végett olykor elhullott állatok csontjainak fogyasztására vetemednek, ami a fulladáson kívül fertőzésekhez is vezethet. A zárttérben tartott zsiráfoknak ettől azonban nem kell tartaniuk, hiszen megfelelő takarmány-kiegészítésük biztosított.
