0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2026. június 11.

A Hormuzi-szoros hosszú időre átírja a globális kereskedelmet

A CMA CGM vezetője szerint nem lenne bölcs dolog arra számítani, hogy a Hormuzi-szoros helyzete a háború lezárása után rövid időn belül visszatér a korábbi állapotába.

Nem lenne bölcs dolog azt feltételezni, hogy a Hormuzi-szoros helyzete az iráni háború előtti állapotoknak megfelelően rendeződik – jelentette ki a háten a francia CMA CGM hajózási vállalat vezetője – írja az esmmagazine.com.

A CMA CGM a világ harmadik legnagyobb konténerszállító társasága, és azon vállalatok közé tartozik, amelyek hajói a konfliktus kezdete óta a Perzsa-öböl térségében rekedtek. A háború gyakorlatilag megbénította a Hormuzi-szoros forgalmát, amelyen keresztül a világ olaj- és cseppfolyósított földgáz-ellátásának mintegy ötöde halad át.

„Még ha a következő hetekben békés megoldás születik is, semmi sem garantálja, hogy később nem alakul ki újabb válság, és nem lehetünk a Hormuzi-szoros foglyai”

– mondta Rodolphe Saadé, a CMA CGM elnök-vezérigazgatója egy francia parlamenti meghallgatáson.

Saadé szerint a CMA CGM a jövőben is alternatív útvonalakat kínálhat ügyfeleinek, miközben alkalmazkodik a változékony geopolitikai környezethez. A marseille-i székhelyű vállalat versenytársaihoz hasonlóan igyekszik elkerülni a Hormuzi-szorost, és a Perzsa-öböl térségét távolabbi kikötőkön keresztül, közúti és vasúti szállítás bevonásával éri el.

Fotó: Wolfgang Vogt , Pixabay

A vállalatvezető elmondta, hogy a CMA CGM jelenleg körülbelül harmadannyi konténert szállít a térségbe, mint a háború kitörése előtt.

Ramon Fernandez pénzügyi igazgató a parlamenti meghallgatáson közölte: az alternatív útvonalak alkalmazása az év első felében mintegy 300 millió dollár többletköltséget jelent a társaság számára.

Az iráni háború kezdetén a CMA CGM tizennégy hajója rekedt a Perzsa-öbölben. Azóta két hajó el tudta hagyni a térséget, azonban a bent maradt hajók közül az egyiket a múlt hónapban támadás érte, amelyben nyolc tengerész megsérült.

Forrás: esmmagazine.com