Mindent látó szemeire, és gyors reagálására támaszkodva a légy bosszantóan bátor, és apró, csiklandozó lábacskáival szó szerint kóstolgat minket. És nem csak minket, szinte minden felkelti az érdeklődését, amitől szeretnénk távol tudni.
Szemtelenül kotnyeles legyünk fékezhetetlen vágyat érez, hogy a hűsítőnket tartalmazó poharunk szélén sétálgasson, aztán az ízlésesen felhalmozott dinnyefalatok láttán örömtáncot lejtsen a lédús finomságokon, és minden illemet sutba dobva elsőként veti rá magát a terített asztal remekeire. De nem kell ennek ezentúl is így lennie, mert van néhány növény, amelyekkel körülvéve magunkat, a legyek is rájönnek, hol a helyük.

Petúnia
Ez a bájos, egész nyáron gazdagon virágzó növény a legyek távoltartásában is élen jár. Tökéletesek konténerbe ültetéshez, függőkosarakba, kerti ágyásba, bárhová is kerüljenek, szépségükkel, és riasztóhatásukkal a fagyokig nekünk dolgoznak.
Muskátli
Az illatos muskátlik erős illatú, rovartaszító olajai a levelek sejtjeibe zárva tárolódnak. Abban a pillanatban, amint egy nemkívánatos, szárnyas vendég suhan el mellettük, a sejtek megrepednek, és illatfelhőt bocsátanak ki. Ami aztán jótékonyan elfedi a környezeti jelzéseket, ezért a legyek -mellesleg a szúnyogok is- tanácstalanul továbbállnak.

Menta
Friss, jellegzetes illatát általában utálják a legyek, sőt a hangyákat, szúnyogokat, rágcsálókat is elriaszthatjuk vele.
Sőt ha magunkkal visszük, a házból is segít kitaszítani a bosszantó rovarokat. Terjedő hajlama miatt fokozottan ajánlott konténerben nevelni.
Bazsalikom
Meglepő módon a bazsalikom is képes távol tartani a legyeket. Szóval ne csak a paradicsom mellé ültessük, akivel egyébként konyhán kívül, vagyis a kertben is elég jól kijön, hanem az ablakládákba is, hogy illatával megállásra késztesse a legyeket.
Macskamenta
Erős illatának köszönhetően segíthet elriasztani a legyeket, de a szúnyogok sem csípik, egyes vegyületei ugyanis irritálják a szúnyogok TRPA1 receptorát, így nagyjából olyan hatással lehet rájuk, mint az emberre a paprikaspray. Ráadásul könnyen gondozható. Macskások számára pedig szinte kötelező elem, mivel a cicusok játékossága általában szárnyra kap tőle.



