Az elmúlt időszakban a gazdálkodási napló vezetésére kötelezettek számára ismert volt, hogy a napló formanyomtatványát a termeléshez kötött közvetlen támogatások igénybevételének szabályairól szóló 9/2015. (III. 13.) FM rendelet melléklete tartalmazta – írja a nak.hu. Ezen nyomtatványra utaltak az érintett pályázati felhívások is.
Azonban a fenti rendelet ez év április eleji módosításával – a megváltozott jogi környezet okán – a rendelet mellékletéből törlésre került, s a következő fogalom került meghatározásra: gazdálkodási napló – a Magyar Államkincstár (a továbbiakban: Kincstár) által rendszeresített és a honlapján közleményben közzétett nyomtatvány és annak adattartalma szerinti napló”.
Ígéretek szerint a napló tartalmában lényegesen nem változik, azonban figyeljék a kincstár honlapját, illetve a híreket.


