Bár nem tartoznak világszerte a leggyakrabban tartott fajták közé – így különlegességüket is megőrizték –, mégis mindenfelé elterjedtek. Mára az eltérő tenyésztési elveknek köszönhetően a fajtacsoporton belül négy különböző megjelenésű fajta különült el, több mint százféle színnel, mintázattal és rajzolattal.

Bár genetikai eredőjük közös, a szelektív tenyésztés négy markánsan eltérő irányba vitte el a fajtát. A modenai galambok nagyon jól mutatják, hogy egy adott helyen kialakított fajta milyen jelentős változásokon megy át és képez új fajtákat akkor, ha eredethelyétől távoli területeken is elterjed, és elég nagy tenyésztői bázisa alakul ki, akik a fajtát a saját ízlésük szerint formálják tovább.

Ha egy nagyobb, szinte már labda formájú madarat látunk, az az angol modena, a gömbölyű testtel rendelkező, nagyon látványos madár.

A kecses, közepes, „mini tyúk” méretű a német modena, ami kisebb az angolnál, de nagyon elegáns, akár modell jelzővel is illethetnénk.

A fajtacsoport legfiatalabb tagja az amerikai modena, mely „kingesebb” méretű és formájú. Amerikai modenaival felénk még nem nagyon lehet találkozni.

Galambháborúk és tolvajlás

A modenai galambok az írásos emlékek szerint nem díszmadárnak indultak. Olaszországban, Modena városában már az 1300-as években megemlítették. Régen „triganieri” néven ismerték a tartóikat, a madaraik funkciója pedig a galamblopás volt. Ez egyfajta légi háború volt a szomszédok között, a galambokat arra tanították, hogy a levegőben elcsalják a konkurens dúc galambjait, és hazavezessék őket a saját dúcukba. Ehhez intelligencia, kitűnő tájékozódás és harcias kedv kellett.