A szupermarketek polcain egymást érik a különféle kenyerek, tészták, gabonapelyhek, zöldségek és gyümölcsök, a kínálat pedig szinte végtelennek tűnik. A bőség azonban csalóka: a termékek sokfélesége mögött valójában meglepően kevés növény áll.
Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) adatai szerint az emberiség története során 6000–7000 növényfajt termesztettek élelmiszerként, napjainkra azonban alig több mint harminc növényfajra támaszkodik a világ élelmezése.
Ez nem azt jelenti, hogy csak harmincféle növényt fogyasztunk, hanem azt, hogy élelmiszereink döntő többsége ugyanarra a néhány alapnövényre épül, még ha egészen különböző formában is kerül a tányérunkra.
A folyamat a gyümölcsöket is érinti: bár egész évben találunk almát, körtét vagy szőlőt az üzletekben, ezek többnyire néhány, jól tárolható és szállítható fajta képviselői. A régi tájfajták ma már inkább génbankokban, gyűjteményes kertekben vagy elhivatott termelők ültetvényein maradtak fenn.
Hogyan jutottunk idáig?
A növényi sokféleség csökkenése a modern mezőgazdaság fejlődésének következménye. A zöld forradalomnak köszönhetően a múlt század második felében ugrásszerűen nőttek a terméshozamok, ami emberek százmillióinak élelmezését tette biztonságosabbá. A gazdálkodók egyre inkább olyan fajtákat választottak, amelyek bőtermők, jól gépesíthetők, egyszerre érnek és megfelelnek a feldolgozóipar igényeinek.
Ehhez alkalmazkodott a kereskedelem és a fogyasztók elvárása is. Egész évben ugyanazokat a zöldségeket és gyümölcsöket szeretnénk látni a polcokon, egyforma méretben, színben és minőségben. Ez a rendszer rendkívül hatékony, ugyanakkor háttérbe szorította a helyi tájfajtákat és a kisebb jelentőségű kultúrákat.
De vajon mit tehet az a fogyasztó, aki szeretne kitörni ebből az egyhangú kínálatból?
