A kisméretű és speciális projektek kategóriában Tájépítészeti Nívódíjat nyert munka a zsűri számára attól volt különleges, hogy egy kerület zöld feltámadása részének tekinthető. A kert létrejöttéről, tervezési sajátosságairól Pápai Veronika tervezővel beszélgettünk.
• Hogyan indult a tervezési munka, mire kellett leginkább figyelniük?
– Munkáinkban mindig törekszünk arra, hogy amennyire csak lehet, önfenntartó rendszert hozzunk létre. Ez pedig különösen érvényes az olyan belvárosi, erősen beépített környezetű kis saroktelkekre, amilyenen a Cinka Panna kert is megvalósult.
A lakossági fórumon kiderült, hogy sokféle az elképzelés. Van, aki üldögélni szeretne, van, aki játszani, és figyelembe kellett venni, hogy a környéken iskolák, óvodák működnek. Feladatunk volt tehát, hogy a sok funkció mellett mégis olyan zöldfelületet létesítsünk, ami ökoszisztémaként is tud működni. Azt gondoltuk, hogy egybefüggő zöldfelületet hozunk létre. Szerkezetében a terület talaja tipikus városi romtalaj, alatta egy pince húzódott, amit korábban csak részben töltöttek fel. A városi törmeléktalaj vízelvezető képessége nem feltétlenül rossz.
• Esőkert és egy funkcionális rész, egymástól teljesen különböző látvánnyal. Milyen szerepe van itt az esőkertnek?
– A funkcionális rész igazából egy labirintus, kiemelt ágyások rendszere. Itt le lehet ülni, az ágyások között közlekedni, egyben egy intim teret képez. A lakók testközelibb kapcsolatot szerettek volna a növényekkel, ezért kifejezetten a kérésükre kerültek az ágyásokba szúnyogriasztó növények, illatos és színes virágok, fűszernövények. A meglevő tűzfalat rajztáblaként fogtuk fel, ezért jött létre egy alternatív játszó- és kültéri tanterem. Ez az oldal árnyékos, fák nélkül sem tűz oda a nap, ez a mozgalmasság helyszíne.
