A saját mag fogása nemcsak pénztárcabarát megoldás, de izgalmas módja annak is, hogy szelektáljuk a kertünkben legjobban teljesítő, legellenállóbb egyedeket. Nem minden magból fejlődik azonban ugyanolyan növény, mint az anyatő volt. Nézzük meg, mit érdemes gyűjtenünk és hogyan!

Vadvirágok és dísznövények

A virágoskertek és a vadvirágos rétek maggyűjtése az egyik leghálásabb feladat. Itt szinte garantált a siker, ha betartunk pár alapvető szabályt. A vadvirágos rét sokat látott lakói többek között a cickafark, a búzavirág, a pipacs, a borzaskata, a vadmurok, az évelők közül a mezei katáng vagy a ligeti zsálya, magjaik kincset érnek. Ezek a fajok tökéletesen alkalmazkodtak a hazai klímához, átvészelik a nyári aszályt, a rekkenő hőséget és a szegényesebb talajokat is. Ha ezekből magot fogunk, önfenntartó, biodiverz, beporzóbarát sarkot hozhatunk létre a kert egy kevésbé forgalmas részén.

A dísznövények közül nem érdemes gyűjtenünk a túlnemesített hibridek, például egyes modern, különleges színű fajták magjait; melyek vagy meddők, vagy ha ki is kelnek, meg sem közelítik az anyanövény szépségét.

Zöldségfélék: hibridek és tájfajták

A konyhakertben már sokkal óvatosabbnak kell lennünk. Az F1 hibridek, például sok paradicsom-, paprika-, uborka- vagy dinnyefajta két, szigorúan beltenyésztett szülővonal keresztezéséből születnek az első generációban. Kiemelkedő terméshozamot, szép alakot és kiváló betegség-ellenállóságot mutatnak, ám ezeket a kedvező tulajdonságokat a magjaikból kelő következő generáció már nem viszi tovább. Azaz,

Nem éri meg a kockázatot és a pluszmunkát.

Ezzel szemben a szabadbeporzású, konstans fajták, és különösen a régi tájfajták stabil genetikával rendelkeznek. Ilyenek például a faddi vagy a ceglédi paprikák, a táji babok, vagy az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet által felfedezett és népszerűvé tett tájjellegű paradicsomok, mint a Mária­pócsi vagy a Dányi. Ezek jövőre is pontosan ugyanazt a minőséget hozzák. Évtizedek vagy évszázadok alatt a helyi viszonyok között szelektálódtak, jól alkalmazkodtak a helyi talaj­adottságokhoz, jobban tolerálják a száraz nyarakat vagy épp a tavaszi fagyokat. Egyes termelők szerint a tájfajták ízvilága összehasonlíthatatlanul gazdagabb a polcokon lévő áruházi fajtákénál.

A maggyűjtés technikája

Csak teljesen érett, száraz állapotban gyűjtsünk szaporítóanyagot! A virágfejek, magtokok legyenek barnák, zörgősre száradtak.

A nedvesen elrakott mag pillanatok alatt bepenészedik. Ezután jöhet a tisztítás. A száraz magokat morzsoljuk ki a tokokból, és finoman fújjunk rá a kupacra, hogy a pelyva és a száraz levéldarabkák elszálljanak. A nedves magokat (pl. paradicsom) a kocsonyás burokkal együtt kaparjuk egy pohár vízbe, hagyjuk két-három napig erjedni, mert ez lebontja a csírázásgátló réteget és elpusztítja a kórokozókat, majd sűrű szitán mossuk át, és papírtörlőn vagy üveglapon szárítsuk tűző naptól védett, szellős helyen tökéletesen szárazra.

A tárolás aranyszabályai

A mag élő anyag, amely alszik. Ahhoz, hogy a csíraképességét évekig megőrizze, minimalizálnunk kell az életfolyamatait. Felejtsük el a műanyag zacskókat, mert a legkisebb maradék pára is befülledést és penészedést okozhat. A legjobb a papírtasak, a boríték vagy a tökéletesen kiszárított, jól záródó befőttesüveg, amibe tehetünk pár szem rizst, hogy megkösse a párát. Helyezzük hűvös, 10-15 °C-os, sötét és egyenletesen száraz helyre. A kamra vagy egy sötét szekrény alja tökéletes. Mielőtt megfeledkezünk róla, a tasakra írjuk rá a növény pontos nevét, esetleg fajtáját, színét, a gyűjtés dátumát, illetve segíthetünk egy rövid megjegyzéssel is, pl. „a kerítés melletti, nagyon édes sárga paradicsom”.