A konferencia előadásai a nitrogén- és foszfor, mint tápanyagok fenntartható kezelését, az ezekkel kapcsolatos szennyezés mérséklését, valamint a mezőgazdasági és élelmiszeripari hulladékáramokból történő tápanyag-visszanyerés lehetőségeit vizsgálták. A központi kérdés az volt, miként alakíthatók át az európai szakpolitikai célok hatékony, gazdaságilag életképes és a gyakorlatban is alkalmazható megoldásokká.
A szakpolitikai céloktól a gyakorlati megvalósításig
Barbara Palacino Blazquez a NENUPHAR projekt célkitűzéseit mutatta be, amely a tápanyagok visszanyerését három jelentős hulladékáramból – az állati trágyából, a szennyvíziszapból és a tejipari szennyvízből – kívánja elősegíteni. Az Európai Unióban évente mintegy 1,4 milliárd tonna állati trágya, 9 millió tonna szárazanyag-tartalmú szennyvíziszap, valamint 926 millió köbméter élelmiszerlánchoz kapcsolódó hulladék keletkezik. A hulladékáramok jelentős mennyiségű, becslések szerint 2–5 millió tonna nitrogént és 0,6 millió tonna foszfort tartalmaznak. A projekt négy pillére a hulladékáramok feltérképezése és a kibocsátások becslése, a jogszabályi környezet és az irányítási modellek elemzése, az innovatív pénzügyi ösztönzők és üzleti modellek kialakítása, valamint a tápanyag-visszanyerést szolgáló technológiák fejlesztése.
A tápanyag-gazdálkodás felelőssége
Az Agrárközgazdasági Intézet munkatársa, Bálint Csaba a szakpolitikai döntések és a tényleges eredmények közötti kapcsolatot elemezte. Kiemelte, hogy a célok – például a tápanyagveszteségek 2030-ig történő megfelezése vagy a jó vízállapot elérése – önmagukban nem elegendők: megfelelő szabályozási eszközökre, intézményi felelősségre és ellenőrizhető eredményekre is szükség van. A tápanyag-gazdálkodás azért különösen összetett terület, mert a nitrogén gyorsan mozog a vízben és a levegőben, rendkívül mobilis, míg a foszfor felhalmozódhat a talajban, a vízminőség javulása pedig akár évekig, évtizedekig tarthat. A szabályozás négy eszközcsoportját különítette el: a jogi előírásokat, a pénzügyi ösztönzőket, az információátadást és tanácsadást, valamint az intézményi és együttműködési megoldásokat. Hangsúlyozta, hogy az eszközök hatékonysága függ attól, hol avatkoznak be – a műtrágyaforgalomban, a gazdaságok szintjén vagy a környezetbe jutó kibocsátásoknál –, továbbá mennyire rugalmasak és ellenőrizhetők.
Tápanyagveszteség-csökkentés 50%-kal
Paula Costa Domech, a BETA (Biodiversitat, Ecologia, Tecnologia Ambiental) szervezet szakértője a NENUPHAR projekt szabályozási elemzési keretrendszerét ismertette. Bemutatta az európai szakpolitikák szerepét, köztük a 2019-ben elindított európai zöld megállapodást, a 2020-as körforgásos gazdasági cselekvési tervet és az integrált tápanyag-gazdálkodási cselekvési tervet (INMAP), amely 2021 második felében indult. Az uniós célok közé tartozik a tápanyagveszteségek 50 százalékos csökkentése, a fenntartható trágyázás előmozdítása és a körforgásos tápanyaghasználat erősítése. A Víz Keretirányelv, a Nitrátirányelv, a Hulladék Keretirányelv, a szennyvíziszap-irányelv és a műtrágyázási szabályozás egyaránt hozzájárul a vízminőség védelméhez és a tápanyagok visszanyeréséhez. A megvalósítást ugyanakkor környezeti, politikai, gazdasági, technológiai és társadalmi akadályok nehezítik. A lehetőségek között a pénzügyi ösztönzők, a kutatás-fejlesztés, a szabályozás korszerűsítése, valamint a tudatosság és a képzés erősítése szerepel.
Komposztált szennyvíziszap
Ainis Lagzdiņš, a Lettországi Élettudományi és Technológiai Egyetem (LBTU) képviselője a Lielupe folyó vízgyűjtő területén végzett demonstrációs tevékenységeket mutatta be, amelyek a komposztált szennyvíziszap alkalmazását vizsgálják. Esettanulmánya a szabályozás gyakorlati érvényesülésére, valamint a tápanyag-gazdálkodási megoldások bevezetésének akadályaira és elősegítő tényezőire összpontosított. Julia Tanzer, a NutriBudget projekt képviselője a szakpolitika várható fejlődési irányairól beszélt. Előadásának középpontjában a tápanyagszennyezés csökkentése, a tápanyag-visszanyerés és a körforgásos gazdálkodás állt, különös tekintettel a szakpolitikák összehangolására és a végrehajtás javítására.
A konferencia fő következtetése, hogy a fenntartható tápanyag-gazdálkodáshoz nem elegendők az önálló jogszabályok és technológiai fejlesztések: összehangolt intézményi irányításra, kiszámítható finanszírozásra, piaci ösztönzőkre és a gyakorlatban mérhető környezeti eredményekre van szükség a társadalom szemléletformálásáról már nem is beszélve.
