Ennek a módszernek az volt a lényege, hogy megközelítőleg 50 centiméter mélyre kellett ásni az ágyásban, majd össze kellett keverni a földet bőséges mennyiségű trágyával vagy komposzttal mielőtt feltöltésre került a sor. Elődeink közkedvelt módszere volt ez, mely nem csak sok munkával járt, de az eredményessége is kérdéses.
Szerencsére a későbbi évtizedekben a Washingtoni Állami Egyetem tudományos kísérletei során felfedezték, hogy ez a módszer nem csak felesleges, de a tények azt is igazolják, hogy rosszabb eredmények érhetők el a nagy mennyiségű beavatkozás miatt. A Washingtoni Állami Egyetem munkatársa Linda Chalker-Scott professzor így nyilatkozott:
Chalker-Scott a modern tudományos eredményeket követve azt javasolja, hogy az éves talajtakarás során természetes anyagokkal borítsuk be a talaj felszínét és egyszerűen csak hagyjuk a gilisztáknak elfoglalni a területet. A talajtakarás jó, mert javítja a talaj vízgazdálkodását, hiszen csökken a kipárolgás, és gyommentesen tartja a területet. Télen pedig némi fagyvédelmet is ad a növényeknek.
Azonban nagyon meglepő a közkedvelt kertészeti módszerekhez képest az anyag, aminek használatát javasolja nem más, mint a faforgács. Nagyon alacsony összegért elérhető vagy, ha vannak faiparral foglalkozó barátaink, akár ingyen is beszerezhetjük a forgácsot. A kertészeknek megosztó véleményük van ennek az anyagnak a használatáról, gyakran úgy vélekednek róla, hogy az alkalmazása a növények megbetegedéséhez vezethet, valamint lehetséges talajmérgező hatásaira hívják fel a figyelmet. Akár nitrogént is felszívhat a növényekből, melynek mérgező hatása van a talajra.
James Wong a The Guardian munkatársa fenntartásokkal kezelve ugyan, de eldöntötte, hogy kipróbálja ezt a módszert édesanyja kertjében. Majdnem egy évtizede kezdte alkalmazni a Chalker-Scott féle módszert. A metszések elkészülte után, a kertben végzett munkája forgácsozással zárult. Ősszel 10-15 centiméter vastagságú faforgács réteget helyezett az ágyásokra, melyek cserjéket és lágyszárú növényeket tartalmaztak.
Akkoriban érdeklődni kezdett az ehető gombák termesztése iránt is, így amikor ezek táplálásáról volt szó egyértelmű volt számára, hogy a forgács lesz a megfelelő választás. Elhatározta, hogy a talaj felszínén, az árnyékban lévő területeken alkalmazza a faforgácsot az óriás harmatgombák (Stropharia rugosoannulata) között, majd óvatosan összekeverte a földdel. Rendszeresen figyelt az öntözésre és a talaj folyamatos nedvesen tartására. Ezáltal egy gyorsabb körforgást ért el, a talaj egészségesebb lett és szokatlanul nagy mennyiségű termése lett az évek során.
