Egy angol fiú, bizonyos William Banham tavaly, mindössze 12 évesen döntött úgy, hogy juhtartással kíván foglalkozni, mégpedig önállóan. E gondolat már kis kora óta érlelődött benne: noha nem gazdálkodói családból származik, 6 éves korától kezdve gyakorta segédkezett ismerősük gazdaságában, ahol igencsak jól érezte magát, ezért eldöntötte, idővel ő maga is szeretne állatokat tartani.
Éppen ezért jött neki kapóra, amikor a család egyik szomszédja úgy döntött, bérbe adja a birtokához tartozó legelők egyikét. Will beszámolt elképzeléseiről a szüleinek, akik szívesen támogatták őt, így nem sokkal később már a saját, nyolc juhból álló nyáját nevelgette a szóban forgó területen.
„Nem ismerek olyat a korosztályomból, akinek saját vállalkozása lenne. A barátaim néha viccelődnek is ezen, de a többségük felnéz rám emiatt” – nyilatkozta büszkén a fiú. Mint mondta, igyekszik minden tőle telhetőt megtenni azért, hogy az állatoknak jó soruk legyen, mielőtt vágóhídra kerülnek.
Édesanyja, Caroline szavai szerint Will minden nap kora reggel kel, s indul ellenőrizni az állatait, amikor pedig a juhok a vágóhídra kerülnek, minden munkafázisnál jelen van. „Az, hogy ilyen fiatalon vált a maga urává, nemcsak a barátokat és a családot, hanem az ügyfélkört is lenyűgözi. A vásárlóknak ráadásul a termékekről is nagyon jó a véleményük” – nyilatkozta Caroline.