A BASF új azolmolekulát fejlesztett, ami úgy hatékony az almafa varasodás és a lisztharmat (valamint egy sor más gombás betegség) ellen, hogy megfelel az EU szigorú környezeti és humántoxikológiai követelményeinek. Regisztárciós kísérletekről már beszámoltunk, az idén pedig már piaci forgalomba kerül a Revyona készítmény, ami kedvező tulajdonságai révén megkönnyíti a védekezést.
szögezte le előadása elején Imre László, a BASF régióvezetője. Igen gyors a járványdinamikája és nagy eséllyel válik ellenállóvá a gombaölő hatóanyagokkal szemben. Tavaly április elején kezdődött az aszkospóra-szóródás, az idén még korábbi fertőzésre is esély van.
A Venturia inaequalis kórokozó fertőzéséhez ősztől, a termőtestek képződésének időszakától érdemes figyelni a körülmények alakulását. Friss fertőzésből képződnek csak termőtestek, tehát ősszel is gondoskodni kell a fák védelméről. Ha azonban kialakult a fertőzés és lehullott a lomb, 4-10 °C-os hőmérséklet és nedvesség hatására indulnak fejlődésnek a gomba ivaros szaporítóképletei, a termőtestek. Nálunk ősszel mindig megvan ez a kedvező környezet, a tél szokta blokkolni a további fejlődést, ami fagypont alatt megtorpan.
Tavaly azonban decemberben 14 nap, majd az egész január kedvezett a termőtestek érésének a BASF Csengerben lévő meteorológiai állomásának adatai szerint. Csak idén februárban volt egy hét, amíg mínusz 2-3 °C volt, tehát nagyon kedvező volt eddig az időjárás a kórokozó számára.
Az almafa-varasodás kórokozója rendkívül szoros kapcsolatban fejlődik a gazdanövényével, az a hőösszeg, ami kihajtásra készteti az almafát, a gombának is elég a fertőzés megindításához, hangsúlyozta Imre László. Az aszkospórák már 0,5 °C-tól 31 °C-ig képesek fertőzni, optimális a 15-25 °C a számukra.
A korai fertőzést kell elkerülni minden áron, mert az megalapozza a további fertőzési hullámokat, visszafogja a fák fejlődését és a már esetleg zöld bimbóban megfertőződött alma eladhatatlan. Éppen ezért jó hír, hogy az új készítmény, a Revyona hidegben is hatásos, már 8 °C-on „dolgozik”, szemben az azolokra jellemző 15 °C-kal, derült ki Bereczki Máté, a kertészeti kultúrák témafelelőse előadásából. Ezt provokációs kísérlettel is igazolták tavaly Csengerben: májusban kihagytak egy permetezési fordulót, hogy kiderüljön, mennyire voltak hatásosak a megelőző, hűvös időben kijuttatott kezelések. Tavaly áprilisban 8, 10 és 14 °C volt, amikor az első permetezéseket elvégezték Revyonával. Az eredmény teljesen kielégítő volt, sem levélen, sem gyümölcsön nem volt számottevő fertőzés, noha a kezeletlen kontrollon 36%-os volt a levélfertőzöttség.
A készítmény jó esőálló és az UV sugárzást is jól bírja, a regisztrációs kísérletek átlaga szerint gyümölcsön 90, levélen 86% a hatékonysága.
Évente két alkalommal használható, dózisát a lombfelület magasságához igazítva kell kiszámolni, de nem haladhatja meg a 2 l/ha-t. Élelmezés-egészségügyi várakozási ideje 28 nap. Ha virágzás végén használjuk utoljára, az almában nem lesz kimutatható szermaradék belőle betakarításkor.