A Kynetec Hungary Kft. (korábban Kleffmann és Partner Kft.) független piackutató cég 1995 óta tevékenykedik Magyarországon. Kizárólag gazdálkodóktól származó információk alapján méri
fel a vetőmag-, a műtrágya- és a növényvédőszer-piacot. Alábbi összeállításunk megosztásával
is szeretnénk megköszönni mindenkinek, aki részt vett valamelyik kutatásunkban, hogy
a segítségünkre volt.
Mind a cukorrépa, mind a burgonya fontos szerepet tölt be a világ egyre nagyobb népességének élelmezésében. Magyarország, sajnos, a háttérbe szorult e kultúrák termesztésében. A burgonya hazai vetésterülete évek óta nem éri el még a 10 ezer hektárt sem, pedig az elmúlt évtizedben átlagosan évi 17-18 millió hektár burgonyát műveltek a Földön. Cukorrépát majdnem 4,4 millió hektáron termesztettek 2021-ben a világ országaiban.
Az 1. ábrán látható, hogy majdnem 30 éves visszatekintésben mennyire drasztikusan csökkent a cikkünkben tárgyalt két kultúra vetésterülete 1995–2005 között. Az Európai Unióhoz való csatlakozást követően, 2004-től pár év alatt szinte teljesen eltűnt a cukorrépa-terület, a burgonyáé pedig folyamatosan csökken.
A 2022-es cukorrépa-felmérésünkben hatvan gazdaság vett részt, amelyek 4082 hektáron vetették a kultúrát, és eszerint a Kynetec által becsült cukorrépa-terület 40 százalékát művelték.
Jelenlegi becslésünk szerint manapság nagyjából 300 gazdaság foglalkozik Magyarországon cukorrépa termesztésével. A cukorrépa elméleti növényvédőszer-forgalma ez alapján nettó 640 millió forint, a burgonyáé pedig nettó 480 millió forint volt 2022-ben. A két kultúra növényvédelmének a költsége a Kynetec által becsült hazai növényvédőszer-piacnak még az 1 százalékát sem éri el.
A 2. ábrán a főbb szertípusok arányát mutatjuk a növényvédőszer-forgalomban. A cukorrépa esetében a növényvédőszer-piac értékének kétharmadát szelektív herbicidek teszik ki, míg a burgonya esetében a fungicidek alkotják a piac valamivel több, mint felét. A cukorrépa-terület egészén alkalmaztak valamilyen szelektív gyomirtó szert, fungicidet a 71 százalékán, míg inszekticidet a vetett terület 54 százalékára juttattak ki a magyar termelők. A burgonyaterület 94 százalékán használtak valamilyen fungicidet, 79 százalékán inszekticidet, szelektív herbicideket pedig a vetésterület 66 százalékán. A táblázatban a két kultúra legnagyobb értékben forgalmazott szertípusait elemezzük.
A cukorrépa esetében ott, ahol a szelektív gyomirtó szerrel vagy szerekkel kezelt területre vonatkoznak az adatok, minden évben a terület 100 százalékát kezelték gyomirtó szerrel. A kezelés/ha mutató azt mutatja, hogy egy szelektív gyomirtó szerrel kezelt hektárra vetítve átlagosan hányszor kezeltek valamilyen gyomirtó szerrel a cukorrépát termelő gazdaságok.
A kezelés/ha és az egy tankban kijuttatott termékek számának a szorzata azt mutatja, hogy egy kezelt hektárra átlagosan hány gyomirtó szert juttattak ki a gazdák. A táblázatban ezt a Termékek száma/ha (SDV/NET) sor mutatja, és eszerint cukorrépában átlagosan 2,76 gyomirtó szert használtak a termelők. A kezelt terület, a kezelések száma és az egy tankban kijuttatott szelektív herbicidek összegzése alapján 28 290 hektárnyi szelektív herbicidet használtak fel a magyar termelők 2022-ben. A piac elméleti nettó értéke ez alapján 422 millió forint. A gyomirtó szerek teljes költsége hektáronként átlagosan nettó 41 269 forint, míg az egy termékre eső átlagos szerköltség nettó 14 932 forint volt 2022-ben.
Burgonyában kijuttatott termékhektár alapon fej-fej mellett vezeti a piacot az Infinito és a Sencor, míg a piac elméleti értéke alapján Infinito, Force és Sencor volt a sorrend a felmérésünk szerint.
A termesztéstechnológia eltérései és a vetett terület alapján a cukorrépa esetében a 30 hektárosnál nagyobb területek alkotják a kultúrában a növényvédőszer-piac értékének a háromnegyedét, míg burgonyánál 30 hektárosnál kisebb burgonyaterületek alkotják a piac értékének a háromnegyedét.
Végezetül ezúton is köszönjük a kutatásainkban résztvevő gazdáknak és szakembereknek, hogy válaszoltak a kérdéseinkre, és a 2022–2023-as mezőgazdasági évre is sikeres gazdálkodást kívánunk nekik!
Puskás Péter
Kynetec Hungary Kft.