0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. október 8.

Címke: nóniusz

Főúr költözik

Főúr, a négyéves mezőhegyesi nóniusz fedezőmén Törökországba költözik.

Ahol az ég a földig ér

A címben szereplő szavaknál Krúdy Gyula sokkal szemléletesebben fogalmazott, amikor így írt: „A Hortobágy egy olyan nagy puszta, amelyik az ég egyik aljából a másik aljáig ér.” A Hortobágy számos irodalmi mű ihletője, és annak ellenére, hogy Petőfi szerint a puszta télen, „mostan puszta ám igazán”, még ezekben a hideg napokban is tartogat meglepetéseket.

Borjak, bárányok, csikók: indul az ellési szezon Hortobágyon

Megkezdődött az ellési szezon a Hortobágyon; ezekben a napokban születnek a szürke marhák borjai és a merinói juhok bárányai, február első napjaiban pedig megkezdődik a csikók születése is - közölte a Hortobágyi Természetvédelmi és Génmegőrző Nonprofit Kft. kedden az MTI-vel.

Embrióbeültetés után született teljes testvér csikók Mezőhegyesen

Köztudott, hogy a fogathajtásban nagyon fontos a lovak összhangja, harmóniája, és az is, hogy minél egyformábbak legyenek. Épp ezért a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. nóniusz tenyészetében a legkorszerűbb módszerekkel igyekeznek megteremteni a jövő fogatát.

Embrióbeültetés után született teljes testvér csikók Mezőhegyesen

A legkorszerűbb módszerekkel igyekeznek megteremteni a jövő fogatát.

A „H”-s csikók éve

Az idén harminckét nóniusz és hat sportlócsikó született a Mátai Ménesnél. Ottjártunkkor már csak a Talizmán nevű anyakanca ellését várták, a többi a csikókkal együtt a jó időnek köszönhetően a szabad levegőn élvezhette a napfényt.

Hibátlanul hajtottak versenyzőink

Bányavölgyi Donáta, a Nemzeti Lovas Színház művésze nyerte a III. ÁTE Fogathajtó versenyt. Munkatársaink, Dohány Árpád és Halmos B. Ágnes ugyan hibátlanul teljesítették a pályát, de nem jutottak a döntőbe.