Különösen igaz ez a göcseji térségre, ahol meredekebbek a dombok és mélyebbek a völgyek. Az éves csapadékmennyiség az országos átlagnál magasabb, ezért az ország zöld övezetének is nevezik, legelői jó minőségűek, ami kedvez a szálas- és tömegtakarmány-termesztésnek.

A térségen belül is vannak eltérések, míg a Göcsejben a szabdalt felszín miatt a kisléptékű, családi gazdaságok maradtak dominánsak, addig a Zalai-dombság lankásabb részein már nagyobb, több száz hektáros táblák is vannak, ami lehetővé teszi a komolyabb takarmánytermelő bázisra épülő, ipari méretű szarvasmarha- és sertéstelepek működését.

A kiemelkedő tartók nagy hangsúlyt fektetnek a génmegőrzésre és a természetközeli tartástechnológiára. A völgyekben koncentrálódó modern tehenészetek a dús takarmánybázisra építve érnek el magas hozamokat. Újjáéledőben van a mangalica tartása, amely a göcseji erdős-ligetes részeken makkoltatással vagy szabadon tartással prémium minőségű alapanyagot ad a helyi feldolgozóknak. A kiskérődzők szerepe a tájrehabilitációban értékelődött föl, a nehezen gépesíthető, meredek rézsűk legeltetésére a juhot és a kecsét használják, a tejüket pedig feldolgozzák. A baromfitartás jellemzően a háztáji gazdaságokra és a kisebb családi gazdaságokra jellemző. A szabad tartású, „kapirgálós” csirke és a zalai fehér liba hagyománya még él ezen a vidéken.

Göcsejben az aprószerkezetes gazdálkodás a domináns. A „szeges” település­szerkezet, azaz az elszigetelt dombtetői falvak miatt a logisztika nehezebb, ezért a gazdák a vertikális integrációra törekszenek, vagyis a takarmány megtermelésétől a feldolgozásig saját kézben tartják a folyamatokat.

Ahol a domborzat szelídebb, lankásabb és alkalmas a nagyobb léptékekre, ott pedig a modern, specializált üzemek jellemzőek. Mi most három kis zalai, göcseji családi gazdaságot kerestünk fel, hogy bemutassuk a tájegységre jellemző gazdálkodás sajátosságait.

Hetedhét Kecskefarm

Malkócs József Göcsejben, a 250 főt számláló Szentliszlón hozta létre kis kecskefarmját. Az ő története jó példa arra, milyen az élet és a gazdálkodás egy „szeges” településen, és az elszigeteltség ellenére hogyan lehet változtatni az életen, ha a körülmények úgy kívánják.

József jobb híján vált állattartóvá, de mára ez határozza meg a mindennapjait. Eredetileg hosszú éveken keresztül szakácsként dolgozott, amíg a felesége súlyos beteg nem lett, és fel kellett mondania az állását. Olyan megélhetési forrás után kellett néznie, ami mellett törődni tud a feleségével, ezért 2017-ben a kecsketartás és a sajtkészítés mellett döntött. Két kecskével kezdte, amelyek az évek során szépen szaporodtak, és elkezdődhetett a sajtkészítés is. 2021 óta őstermelőként működteti fiával együtt a kis gazdaságot.

Az udvar hátsó részében kialakított karámokban és ólakban élnek a kecskék, fajtájukat tekintve az állomány vegyes, a bak viszont törzskönyvezett alpesi fajta. Éppen etetési idő van, megtudjuk, hogy tavasztól főként zöldtakarmányt etet az állatokkal. Mivel nincs saját területe, ezért naponta jár kaszálni más gazdákhoz. Azt mondja, napi egy púpos utánfutónyi zöldet szépen betermelnek a kiskérődzők. Kell nekik abrak, mert anélkül nincs megfelelő mennyiségű és minőségű tej a sajthoz. Árpát, zabot kapnak, minimális kukoricát és cukorrépa-­pelletet.

A fejést kézzel kezdte, de mára naponta kétszer géppel feji a megszaporodott állományt. Ez így is két óra hosszát vesz igénybe, géppel sem tart rövidebb ideig a fejés, viszont jóval könnyebb. A szaporulat nagy részét értékesíti, és olykor vág is belőlük. Kezdetben idegenkedett ettől, de belátta, ha nem sikerül a gidákat eladni, akkor a vágás és a feldolgozás marad. A gidahús kiváló minőségű, értékes, egészséges húsfajta, ugyan lassan, de kezdik felfedezni az emberek. Kolbászt és szalámit is készít belőle, és most már nem tud annyit termelni, ami ne fogyna el szinte azonnal.

Sajtokkal 2021 óta foglalkozik nagyobb mennyiségben. Eleinte gomolyával, friss sajttal kezdte többféle ízben, de most már érlelt sajtokat, camembert, krémsajtot, joghurtot, kefirt is készít. Naponta 20 liter tejjel tud gazdálkodni, ez átlagosan két kiló sajtra elegendő. A gomolyák ízesítésében éli ki szakácsi kreativitását.

Az értékesítés viszont már nehezebb ügy. Három közelebbi, nagyobb település termelői piacára viszi rendszeresen a sajtokat, és a nyári szezonban a balatonberényi piacra is kitelepül. Szeretné bővíteni ezt a kört, ám több próbálkozása is sikertelennek bizonyult. Azt mondja, azokon a piacokon, ahol már van egy tejes, sajtos árus, nem fogadják be, még akkor sem, ha a „birtokon belüli”, tehéntejből készült termékeket árul. Pedig a kecske egészen más kategória, ami nem lehet konkurenciája a tehéntejből készült termékeknek. Házhoz is lehet jönni a sajtjaiért, de vásárlóik körében ez kevésbé mérvadó.

Szeretett volna egy uniós pályázaton indulni, de a 22 kecskével még nem éri el azt a szintet, hogy részt vehessen a pályázaton, viszont két tehénnel már igen… Számára ez érthetetlen, mert a 22 kecskével jóval több munka van, mint két tehénnel, indokoltabb lenne a gépesítés, összegzi a nehézségeket.

Egy dologban azért lesz előrelépés, heteken belül elkészül a kis sajtüzeme. Most a konyhában és a gazdaság több pontján tudja a különböző munkafázisokat elvégezni, ám ezentúl a kis műhelyben egy helyen, így könnyebb lesz rendet tartani, a higiéniát betartani és lerövidíteni a gyártás idejét. Gazdaságilag indokolt lenne az állomány és a tej mennyiségének növelése, amihez viszont szükség lenne egy másik ember munkájára is. Ezen gondolkodik most a Hetedhét Kecskefarm tulajdonosa.