0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2025. augusztus 19.

Címke: sertésállomány

Kína egymillió kocával csökkentené a sertésállományt a túlkínálat miatt

A kínai sertéságazat egymillió anyakoca leépítését tervezi a túltermelés és az alacsony árak elleni küzdelem részeként.

Kevesebb ukrán sertéstelep lesz

Az előrejelzések szerint 2025-ben 10%-kal csökken a sertéstelepek száma Ukrajnában ‒ közölte az Ukrán Sertéstenyésztők Szövetsége.

A francia sertéságazat a fellendülés jeleit mutatja

A francia sertéságazat 20 évnyi folyamatos hanyatlás után úgy tűnik, hogy – ha csak kis mértékben is, de – a fellendülés útjára lépett. Szeptemberben 1,863 millió sertést vágtak le az országban, mindössze 0,3%-kal kevesebbet, mint tavaly.

A világ egyik legnagyobb sertéscége is átáll a vakcinás ivartalanításra

Európa és a világ egyik legnagyobb kapacitású sertéshús-előállító vállalata, a dániai székhelyű Danish Crown növeli kasztrációs vakcina alkalmazását a hímivarú sertéseken a kanszag elkerülése érdekében.

Új rekordot döntött a sertéshúsfogyasztás Oroszországban

Az egy főre jutó orosz sertéshúsfogyasztás 2024-re várhatóan további 2 kilogrammal emelkedik, és eléri a majdnem 32 kilogrammos történelmi csúcsot. Ha az emelkedő tendencia folytatódik, a sertéshús lehet a legnépszerűbb hús az országban.

2023-ban Európa küzdött az afrikai sertéspestis megfékezésével

A házisertés-állományokban tavaly nyolcszorosára nőtt a járványkitörések száma a régióban, miközben a kontinens vaddisznóállományát érintő járványok száma 6% körüli növekedést mutatott.

WOAH: Az ASP-oltások további tesztelésére van szükség

Az Állategészségügyi Világszervezet tudományos osztályának vezetője szerint az egyik vietnámi vakcinagyártó nem osztott meg elegendő adatot nemzetközi kutatókkal és testületekkel.