A kutatóközpont ünnepélyes átadásán Palkovics László innovációs és technológiai miniszter hangsúlyozta: a fejlesztést egy generációkon átívelő, magyar tulajdonban lévő, egészségügyi, családi vállalkozás valósította meg.
A családi vállalkozások rugalmasabbak és nyitottabbak az innovációra, ezt bizonyítja a Prophyl Kft. is – jegyezte meg.
„Mi azoktól a területektől várhatunk sikereket, ahol nem a tőkeerősség, hanem elsősorban a tudás, az innováció a döntő” – mondta.
A miniszter emlékeztetett: a magyar kormány víziója, hogy Magyarország 2030-ra Európa első öt olyan országa közé tartozzon, ahol a legjobb élni, lakni és dolgozni. „A második távlatos célunk, hogy az öt legversenyképesebb ország közé tartozzunk” – fűzte hozzá.
Kifejtette, hogy
Az ezeken a területeken tervezett intézkedésektől alapvető változásokat várunk – jelentette ki.
Mint mondta a kormány célja, hogy a magyar gazdaság a globális értékláncban magasabb szintet foglaljon el, „el kell mozdulnunk a hozzáadott értéket teremtő és a fejlett technológiát képviselő tevékenységek felé”.
A tárcavezető hozzátette, hogy az egészségipar valamennyi nemzetgazdasági prioritásnak megfelel, kutatásigényes területei vannak, részben kihasználatlan külpiaci lehetőségekkel, tovább bővíthető munkaerőbázissal rendelkezik. Felidézte azt is:

Az 1991-ben alapított Prophyl Kft. a Gazdasági és Innovációs Operatív Program 221 millió forintos támogatásával a volt Marek József Mezőgazdasági Szakközépiskola épületében alakította ki 800 négyzetméteres kutatóközpontját, ahol laborok és irodák kaptak helyet. A cég két fő tevékenysége az úgynevezett SPF (Special Pathogen Free – a jelenleg ismert baromfi betegségtől mentes) tojás előállítása és a kutatás-fejlesztési szolgáltatás gyógyszergyártók, oltóanyag-termelők felé.
A humán vírus elleni vakcinák és a legtöbb élő vírusos baromfivakcina készítésére használt SPF-tojások előállításában a Prophyl piacvezető Európában.
Szabóné Benyeda Zsófia ügyvezető igazgató arról számolt be, hogy a jelenlegi, évi hétmillió darabos termelést néhány éven belül, a Bólyban tervezett üzemük építését követően megduplázzák.
Benyeda János társtulajdonos az MTI-nek elmondta: a kft. a 2017-es 2,12 milliárd forint után 2018-ben várhatóan 2,8 milliárd forint nettó árbevételt ér el.
A központ átadásán Szekó József, Mohács polgármestere díszpolgári címet adott át Benyeda Jánosnak.


