0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. május 18.

Mit hozott az 1879. évi erdőtörvény?

Az 1867-es osztrák–magyar kiegyezést követően hazánkban részben az 1852. évi osztrák (Erdély), részben az 1812. évi erdőtörvény maradt érvényben. Ezek azonban sem gazdasági, sem erdészett udományi szempontból nem feleltek meg a kor követelményeinek. A tőkés átalakulás „erdőfaló” tevékenységét ugyanis nem tudták megakadályozni. Másrészt pedig az 1860-as évek erdészett udományát össze sem lehet hasonlítani az 50 évvel korábbiakkal. Szükség volt tehát egy újabb törvényre.

A gazdasági és erdészettudományi szempontokat az új törvény elméleti alapjait kidolgozó Divald Adolf a feltétlen és nem feltétlen erdőtalaj fogalmának megalkotásával egyeztette össze. A feltétlen erdőtalajon álló erdők azok, amelyek talaja csak erdővel adhat tartós jövedelmet. Tehát a „talaj” közgazdasági kategóriává lépett elő. S ezekre az erdőkre Divald szigorú korlátozásokat javasolt; államilag jóváhagyott üzem- (erdő-) tervek szerinti gazdálkodást, a fák letermelésekor 6 éven belüli felújítási kötelezett séggel stb. A nem feltétlen (viszonylagos) erdőtalajon álló erdőket pedig akár át lehet adni a nagyobb jövedelmet nyújtó, belterjesebb mezőgazdasági művelés számára. Szakmai szempontból fontos kitétel volt még a véderdők csoportjának megalkotása. Kialakításuk célja a talajok, a környező mező- és erdőgazdasági területek, illetve települések, műtárgyak védelme egyaránt lehetett. Így állandó fenntartásukat az irtás és tarvágás tiltásával, továbbá a legeltetés korlátozásával kívánták biztosítani.

Korlátozta az irtást

Amikor az Országgyűlés 1879. évi XXXI. törvénycikként elfogadta az első modern erdőtörvényt, az a Divald-féle alapelveket ugyan fenntartott a, de az erdőbirtokosok szerint más-más előírást tartalmazott. A korlátolt vagy kötött forgalmú erdőket (ide tartoztak az állami, városi, közbirtokosság stb. erdők), függetlenül attól, hogy milyen talajon álltak, üzemterv szerint kellett kezelni. A magánerdőket a fokozottabb felügyelet csak akkor érintette, ha azok feltétlen erdőtalajon álltak, illetve védelmi feladatokat láttak el. A hazai erdőknek így is 87,7%-a esett a törvény szigorúbb előírásai alá.

Az 1879. évi törvény gátat emelt a korlátlan erdőirtások, a fahasználatok féktelen növelése elé. Lényegében máig hatóan szabályozta az erdei szállítás engedélyezési és kivitelezési lehetőségeit. Elrendelte a kopár- és futóhomokos területek állami segéllyel történő beerdősítését, létrehozta az úgynevezett erdei alapot (ahová az erdőrendészeti büntetéseket összpontosították) és megteremtette az erdészeti szolgálat kiépítésének feltételeit.

Előírta a szak- és nyelvtudást

Az erdészetben mind felső, mind alsó szinten csak megfelelő végzettséggel, nyelvtudással és megbízhatósággal lehetett szolgálatot vállalni. Az erdőfelügyelők ellenőrizték a törvény és a hozzá kapcsolódó rendeletek betartását.

Az erdőigazgatóságok, -hivatalok és -gondnokságok a kincstári területeken, míg a járási erdőtisztek a vármegyén belül az üzemtervezésre kötelezett (a törvény 17. §-a alá tartozó) birtokosok erdőgazdálkodását irányították.

Az erdőőrök szintén felesketett erdővédelmi és erdészeti szakmai szolgálatokat láttak el. Ez azért volt fontos, mert a kár esetén hatósági személynek számítottak, így például a fa jogtalan eltulajdonításakor nem kellett tanúkat felvonultatni. S a hierarchia legalsó fokán álló erdőszolgák tevékenysége is kiterjedt anynyira, hogy az erdőben való járás-kelést, legeltetést, netalán faanyagforgalmat ellenőrizhessék.

Megszívlelendő tiltások

A törvény szerint a 30 forintig (60 koronáig) terjedő kár az erdei kihágás fogalmába tartozott. Ekkora értékig – amely értéket az időről időre közzétett helyi (megyei, járási) ártáblázatokban adtak a lakosság tudására – a tettes felett nem a bíróságok, hanem a közigazgatósági hatóságok ítélkeztek. Nem akarták ugyanis az erdőben okozott károkkal az igazságszolgáltatást terhelni, ennek következtében az eljárás általában gyorsabb lehetett.

Az erdőtörvény lehetőséget adott a tűz- vagy egyéb károsítások megelőzésére, kezelésére. Sőt olyan, ma is megszívlelendő tiltásokat tartalmazott , így például tiltott a az idegen, nem erdőbe való anyagok lerakását, tárolását. Öszszességében mind a szakmai, mind a korabeli gazdaságpolitikai célokat megfelelően szolgálta. Sőt a szabadelvű állam politikai berendezkedéséhez is igazodott, hiszen az 1. §-ában kimondta: „Az erdők használatát és kezelését, mások jogainak épen tartása mellett, csak a jelen törvényben meghatározott intézkedések korlátozzák.”

Forrás: