0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2026. április 30.

„Itthonról otthonra” a fővárosi iskolákban

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara több megyét érintő iskolai tájékoztató fórumsorozatot indított, melynek keretében a megyei jogú városok egy-egy általános és középiskolájának diákjai hallhatnak előadást a mezőgazdaság sokszínűségéről és a tudatos élelmiszer-vásárlás fontosságáról. Ez ugyanis táplálkozásunk alapja, mely egészségmegőrzésünk szempontjából kulcsfontosságú.

Nemcsak az a fontos, hogy egészséges élelmiszert vásároljunk, hanem az is, hogy ezeket megfelelő időben fogyasszuk – hívta fel a kisiskolások figyelmét Süle Katalin, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara országos szóvivője, Zala megyei elnöke a NAK „Itthonról Otthonra” elnevezésű, iskolásoknak szánt tájékoztató roadshowja első fővárosi állomásán, a II. kerületi Pitypang Utcai Általános Iskolában. 

A reggelinek különösen nagy jelentősége van étkezésünkben. De legalább ilyen fontos, hogy naponta ötször étkezzünk. Sajnos még ma is jellemző, hogy míg az iskoláskorúak valóban ötször étkeznek, az idősebb korosztály csak kétszer-háromszor.

Különösen fontos, hogy étkezzünk minél változatosabban, azaz fogyasszunk különböző állati és növényi eredetű élelmiszereket. De legalább ilyen fontos az is, hogy minél gyakrabban, minél több gomba kerüljön az asztalunkra. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ajánlása szerint egy-egy felnőttnek naponta legalább mintegy 400 gramm gyümölcsöt, zöldséget és hüvelyest kell fogyasztania, s így jelentősen csökkenthetők a szívbetegségek, illetve a stroke kockázata is.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara „Itthonról Otthonra” nevű programja szerves részét képezi annak a törekvésnek, hogy egész évben tanító, ismeretterjesztő jelleggel olyan látásmódformáló információkat juttassanak el közérthetően gyermek és felnőtt fogyasztókhoz egyaránt, melyek elősegítik a magyar termékekbe vetett bizalmat. E törekvés nevében a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elindított egy iskolai tájékoztató fórumsorozatot is, melyben a megyei jogú városoknak egy-egy általános és középiskolájában tartanak figyelemfelkeltő előadást a magyar agrárágazat sokoldalúságáról.

A program során nemcsak felhívják a figyelmet az egészséges táplálkozásra, hanem a zöldség-, gyümölcs-, hús- és tejtermékfogyasztás témakörében megismerhetnek a diákok azzal, hogy hogyan, honnan kerül az élelmiszer nap mint nap asztalukra. Így többek közt arról is szó esett az előadásokon, hogy a hazai friss zöldséget megkülönböztethetjük a messziről, olykor sok ezer kilométerről ideérkezett, mesterségesen érlelt importtermékektől. Kiemelt és újra meg újra hangsúlyozandó üzenete a roadshownak is, hogy a magyar termékek megvásárlásával a hazai gazdálkodókat, s ezáltal saját nemzetgazdaságunkat támogatjuk, ezért is vásároljunk minél több hazai terméket.

Klément Györgynek, a NAK Pest megyei alelnökének és Kupcsok Milánnak, a szervezet fővárosi és Pest megyei igazgatójának előadása során a gyerekek megismerkedhettek a megyére jellemző mezőgazdasági ágazatokkal, azok helyzetével.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu