Jól mutatja a magyar agrárium fokozódó jelentőségét, hogy hét év alatt másfélszeresére nőtt a kibocsátása, valamint harmadával bővült az agrárexport. Több mint 70 ezer új munkahely jött létre a mezőgazdaságban, élelmiszeriparban, és sikerült magyar kézben tartani a termőföldeket.
A NAK gazdatámogató hálózata számos téren segíti a mintegy 400 ezer fős tagságát tevékenységében, fejlesztéseiben, bürokratikus terheinek enyhítésében. A 2014-ben általunk átvett falugazdász-hálózat országszerte több mint kétezer ügyfélfogadási ponton, 650 fővel áll a kamarai tagok rendelkezésére – mondta el Győrffy Balázs, a NAK elnöke a megújult mezőcsáti falugazdász-iroda február 2-i átadásán.
A NAK saját szolgáltatásokkal is áll tagsága rendelkezésére, mint például kedvező agrárbiztosítások közvetítése, vagy a tagok igényei alapján kidolgozott BirtOKOS telekommunikációs szolgáltatás. Továbbá a falugazdászok – számos egyéb tevékenységük mellett – tájékoztatják a gazdálkodókat a nekik megfelelő agrártámogatásokról, valamint segítik őket azok lehívásában.
Sokatmondó adat, hogy rendre az egységes kérelmek 70-80 százalékát a falugazdászok segítették beadni, és idén sem lesz ez másképp. Az egységes kérelmeket és a Vidékfejlesztési Program pályázatait is figyelembe véve közel 1000 milliárd forintra rúg az az összeg, amihez 2014 óta a gazdálkodók a kamarai falugazdász-hálózat segítségével jutottak hozzá – hangsúlyozta Győrffy Balázs.

A kamarai falugazdász-hálózatnak köszönhetően nem volt zavar az új uniós támogatási rendszerre történő átállásban sem – szemben például Romániával, Franciaországgal vagy Nagy-Britanniával, ahol például nem tudták a június 30-i határidőig kifizetni a támogatásokat. Nem minden országban van ilyen hálózat, amire pedig a tapasztalatok szerint nagyon is szükség van. Az Európai Bizottságban a közeljövő tervezése kapcsán már felvetették, hogy más tagországokban is be kellene vezetni a magyarhoz hasonló professzionális szakmai támogató hálózatot, s csak annak megléte esetén adnának támogatásokat.
A falugazdász-iroda átadási ünnepségén Tállai András, a térség országgyűlési képviselője megjegyezte, az iroda jelentősége abban rejlik, hogy összeköti az államot és a gazdálkodókat, segítve utóbbiakat a gyorsabb adminisztrációs ügyintézésben, az egyéb szakmai információk átadásában. Mint mondta, szükség is van erre, hiszen itt erős a mezőgazdasági élet: 1700 őstermelő és és közel száz egyéni és társas vállalkozás végez agrártevékenységet. Tállai András kiemelte, hogy az őstermelők nem csak ebben az irodában kaphatnak segítséget, hanem a NAV is igyekszik könnyíteni helyzetükön, például a megváltozott szja-bevallási szabályokkal.
(nak.hu) (fotó: Gyulai Tóth Zoltán/NAK)


