A megnövekedett GMO mentes sertéshús iránti kereslet a takarmány igényben is jelentkezik. Éppen ezért idei ajánlatában kedvezményes vetőmagárat – a listaár alatt 12 százalékkal – biztosítanak saját fajtakínálatából a Bonafarm Mezőgazdaság azon a termelők számára, akik ebben az évben részt kívánnak venni a cégcsoport által szervezett integrációban. Emellett ösztönző felvásárlási rendszert vezetnek be, ármegállapodáskor az éppen aktuális piaci árat tonnánként kétezer forinttal megfejelik. Mindehhez rugalmas átvétel, gyors – a partnerek számára ingyenes – minősítés járul.

„Indul a szója integráció”- hirdette meg a Bonafarm Mezőgazdaság. Az érdeklődés nagyságát mutatja, hogy a bólyi tanácskozásra az ország távolabbi részéről is bejelentkeztek termelők. Mint Ádám János vezérigazgató kiemelte, a cég termékpálya mentén szervezi gazdálkodását. Így kerül képbe a tejelő marha tartás mellé feldolgozóként a Mizo, a sertésneveléshez a Mohácsi Vágóhíd, vagy éppen a Pick Szeged.
A szakember elmondta, további egymillió sertést szeretnének integrált tartásba vonni, amihez elengedhetetlen a jó minőségű, hazai szója. Az elmúlt év őszén szereztek – egy osztrák szervezettől – tanúsítványt a GMO mentes takarmánytermelés, gyártás és raktározás, valamint sertéstartás minősítésére. A jelenlegi szójafelvásárlás duplája – évi 50-60 ezer tonna – a céljuk, s mindezt hosszú távon képzelik el. Ehhez – a KITE-vel közösen – keresik a felelősen és jó technológiával dolgozó termelőket. Tudásalapú kultúráról van szó.

Bár sokak szerint a szója állami támogatástól függő növény, annak, aki jól csinálja mégiscsak hoz a konyhára. Egy, a tanácskozáson bemutatott költségszámításból is kiderült, nyereségtermelésben földbérlet és termelési támogatás nélkül is megveri a kukoricát és az őszi búzát.


