0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2026. június 9.

Idén is elindul az Év Tanyája verseny

Idén is lehet újra jelentkezni, immár négy kategóriában is az az Év Tanyája 2018 pályázatra - jelentette be Szakáli István Lóránd, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős helyettes államtitkár. Egyúttal bemutatta a A magyar tanyák és a Tanyafejlesztési Program című kiadványt is, ami többek között a program mintegy 8 milliárdos támogatásából megvalósult sikeres fejlesztéseket mutatja be.

Az Év Tanyagazdasága pályázatra olyan hagyományos gazdálkodási formákkal bíró gazdaságok jelentkezhetnek, ahol elsősorban őshonos, illetve az adott tájra jellemző állat- és növényfajtákat tartanak, termesztenek.

Az Év Hagyományőrző Tanyája díjra pedig azok nevezhetnek, akik a hagyományos tanyasi jelleg megőrzése mellett a tradíciók mindennapi megőrzését is sikeresen végzik.

Az Év Határon Túli Tanyája felhívás azoknak a kárpátaljai, erdélyi és délvidéki magyar tanyák tulajdonosainak szól, akik a tájba, a természeti környezetbe jól illeszkedő tanyájukon hagyományos gazdálkodási módszereket alkalmaznak. Emellett őshonos állat- és növényfajokat, illetve fajtákat tartanak, tenyésztenek a gazdaságban.

Idén Az Év Tanyája Közönségdíjra is lehet pályázni, melyre az interneten keresztül a Facebook segítségével is lehet majd szavazni.

A pályázatokra kizárólag elektronikus módon, július 31-ig lehet jelentkezni.

A magyar tanyák és a Tanyafejlesztési Program című kiadvány iránt különösen nagy az érdeklődés. Gyönyörű illusztrációival egyfajta példát mutat, hogyan lehet a tanyákat a kor elvárásainak megfelelően kialakítani, s milyen sikeres fejlesztések valósultak meg a Tanyafejlesztési Program során – mondta a helyettes államtitkár.

A 2011-2016-os időszakban a Tanyafejlesztési Programnak köszönhetően mintegy 1700 nyertes pályázó jutott több mint 8 milliárd forint támogatáshoz. A kormányzat szándéka szerint a Tanyafejlesztési Program tovább folytatódik.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu