Hazánk Európában Franciaországgal együtt az első a csemegekukorica termelését és feldolgozását tekintve, s világszinten is ott van a legjobbak között.
a jó pozíció az éves szinten 30-35 ezer hektáron megtermelt 500-550 ezer tonna kukoricának köszönhető.
„Elsősorban a feldolgozóipar hasznosítja a kukoricát, aminek 95 százaléka exportcikké válik” – mondta Ledó Ferenc, a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke, aki szerint bár itthon hagyománya van annak, hogy a kisebb termelők a helyi piacokra csöves kukoricaként értékesítik a zöldséget, mindez elenyésző ahhoz a mennyiséghez képest, amit közel ötven országba szállítunk konzerv vagy mélyhűtött csemegekukoricaként.
A tavalyi év termésátlagai egyébként különösen jók voltak, s az előrejelzések szerint az idei esztendő is hasonló eredményekkel szolgálhat. Ahogy azt a FruitVeB elnöke is hangsúlyozta, a legrosszabb és a legjobb évek között is maximum 8 százalékos termelésbeli különbségre lehet számítani, köszönhetően a szigorú technológiai követelményeknek.
A termelők rendkívül korszerű technológiákkal dolgoznak, ami a versenyképességük érdekében is elengedhetetlen” – folytatja a szakember, hozzátéve, hogy az öntözés és a tápanyagutánpótlás fokozott odafigyelést kíván a gazdáktól, ahogy a növényvédelem is – a molykártevők elleni fellépésre kell a legtöbb gondot fordítani. Ledó Ferenc szerint ugyanakkor fokozhatja a termelés biztonságát az országos lefedettségű jégkármérséklő rendszer kiépítése, hiszen komoly veszélyt jelentettek eddig a jégesővel járó viharok.
Az 1,8 milliárd forintból elkészült rendszer egyébként május elsejétől lépett működésbe; kiépítésének költségét a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara fedezte, javarészt a Vidékfejlesztési Program keretében meghirdetett pályázatból.
Ami eddig kisebb nehézséget okozott az idén a kukoricatermesztőknek, az a túlságosan vizes föld volt, ami a korai vetések csúszását eredményezte.
– vetítette elő a következő időszak legfontosabb teendőit Ledó Ferenc, aki szerint kora ősszel már nagyjából látjuk majd, hogy zárhat az ágazat az idei esztendőben.
Egy valami azonban állandó: a feldolgozók számára biztos termelői kör áll rendelkezésre, hiszen – ahogy a FruitVeB elnöke mondta – a csemegekukorica-termesztők többsége hosszú évek óta folytatja tevékenyégét, éppen ezért a gyártók jellemzően ugyanazokkal a termelőkkel és cégekkel kötnek évről-évre szerződést.



