0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2026. június 10.

Traktorokkal vonultak át a városon a ballagó diákok

Szekszárdon és Tatán is traktoros felvonulással búcsúztak a középiskolától és városuktól a mezőgazdasági szakiskolák végzős diákjai.

Csütörtökön a tatai Jávorka-iskola diákjai a fél várost bejárták különleges ballagási menetükkel. Három esztendeje találták ki a tatai Jávorka szakiskola diákjai, illetve szaktanáruk, Tasnádiné Sipos Mariann, hogy milyen jó ötlet lenne, ha a végzős diákok mezőgazdasági gépeken utazva tartanák a ballagásukat. A tanárnő a kemma.hu-nak elmondta, hogy az első alkalommal az akkori osztálya tanulói közül sokan otthon már gazdálkodtak, ennek köszönhetően jött tőlük a javaslat:

„Az első traktoros ballagáson tizenhat masinával vágtunk neki a Kossuth térig vezető útnak. a végzősök azóta is óriási lelkesedéssel vesznek részt ezen a vidám, látványos eseményen.”

Az első alkalommal, 2015-ben 16 traktor vonult fel, most pedig már huszonhárom. Ebből három az iskoláé, a többit azoknak a tanulók szülei bocsátották az oktatási intézmény rendelkezésére, akik gazdálkodnak. Részletes képgaléria a különös felvonulásról a kemma.hu-n.

Rendőri biztosítás

Szekszárdon idén hatodik alkalommal szervezte meg az FM Dunántúli Agrár-szakképző Központ, Csapó Dániel Mezőgazdasági Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium immár hagyományos traktoros felvonulását. A végzős tanulók lufikkal, szalagokkal díszített gépekkel „ballagtak” – írja a teol.hu.

Az idei felvonuláson tizenhat traktor vágott neki az útnak, hogy elbúcsúzzanak az iskolától és Szekszárd városától. A mezőgazdasági gépeknek rendőri felvezetés biztosította az útvonalat. A szekszárdi parádéról készült képeket a teol.hu oldalán nézheti meg.

Forrás: teol.hu/kemma.hu