0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2026. június 10.

Precíziós gazdálkodás az akvakultúrában is

„Új-Zélandon a halgazdálkodási iparág célja, hogy az eladások elérjék az 1 milliárd dollárt 2025-re. Ennek elérésében jelentős szerepe lesz a technológiai újításoknak, melyek a fenntarthatóságot, hatékonyságot célozzák, és azt, hogy az part menti vizeknél távolabb is lehessen gazdálkodni” nyilatkozta Dr. Cornelisen, a kutatási projekt vezetője.

A tudósok feladata, hogy kikutassák az átállást lehetővé tevő technológiákat a halgazdálkodási iparág számára. Ehhez megkapták a támogatást egy két éves projektre, melynek egyik fő célja, hogy olyan technológiát dolgozzon ki, ami által a gazdálkodó távolról is képes irányítani a gazdaságot és a halállományt.

A Cawthron Intézet partmenti és édesvízi csoportjának menedzsere, Dr. Chris Cornelisen fogja a projektet vezetni, aki alig várja, hogy a különböző szakterületekről érkező tudóscsapatot összefogja.

„A Precíziós Gazdálkodás az Akvakultúráért projekt összekapcsolja az élvonalbeli kutatásokat, az érzékelési technológiákat, a lézereket, és a mesterséges intelligenciát a gyakorlati, használható kutatással, hogy ezzel megoldásokat kínáljon a halgazdálkodási ágazatnak” – mondta Dr. Cornelisen.

Egy hatékony és költségkímélő víz alatti kommunikáció lehetőségét is kutatni fogják, ami utat nyithat a jövőbeli kábel nélküli érzékelők, drónok és robotok előtt.

Az óceánban gazdálkodni egyedi kihívásokat jelent. A gazdaságokat fizikailag csak csónakkal lehet megközelíteni, az állomány egészségét és kondícióját pedig csak személyesen lehet ellenőrizni. A magas költségek és a sérülékeny felszerelések a gátjai annak, hogy új technológiákat alkalmazzanak. Ez a projekt azonban igyekszik csökkenteni ezeket az akadályokat.

„Új kémiai szenzorokat fejlesztünk, amelyek képesek megállapítani a takarmány és a tápanyag mennyiségét a vízben, és képalkotó szenzorokat, melyek mesterséges intelligencia segítségével segítik, hogy a gazdálkodó „lássa” a gazdaságot és a halállomány kondícióját valós időben egy számítógép vagy más okos-eszköz segítségével.”

Ez a projekt a „Nemzeti Tudományos Kihívások” (National Science Challenges) keretében egy 2 millió dolláros úttörő program, amit a Tudomány a Technológiai Innovációkért (Science for Technological Innovation, SfTI) Nemzeti Tudományos Tanács (National Science Challenge Board) támogat.

A projekt keretében egy együttműködő tudós csapat áll össze a Cawthron Intézetből, az Aucklandi Egyetemről, a wellingtoni Viktória Egyetemről, a Canterbury Egyetemről az NZ Product Accelerator nevű szervezettel (ez utóbbi lehetőséget ad az új termékek előzetes legyártására, kipróbálására, együttműködik számos új-zélandi kormányzati szervvel, egyetemmel és kutatócsoporttal, valamint nemzetközi vállalatokkal is). Egy ipari tanácsadó csoport is felbecsülhetetlen értékű munkával járul majd hozzá a kutatáshoz.

A hosszú távú cél, hogy Új-Zéland vezető pozícióba kerüljön a hi-tech akvakultúra automatizálásban és a távoli gazdálkodást segítő intelligenciában. Az innovációknak, melyet a projekten belül valósulnak meg, várhatóan az akvakultúrán kívül is lesz felhasználási lehetőségük, például a biológiai biztonságban és a környezetvédelmi megfigyelésekben segíthetnek a kikötőkben és öblökben.

 

Forrás: aquaculturemag.com