Történetének kezdete homályba vész, de az biztos, hogy a 19. században már rendszeresen használtak raklapokat.
Dr. Erna Risch, a Chicagói Egyetem professzora szerint a második világégés talán legnagyobb innovációja a targoncák mellett éppen a paletták tömeges használata volt, hiszen hirtelen több tízmillióra volt szükség. A háború hozadéka lett a bármely oldalról felemelhető raklap is, mely Norman Cahners, az amerikai haditengerészet tisztjének újítása volt. Ez az aprónak tűnő változtatás megfelezte a berakodási időt. A háború után az USA egyfajta békeosztalékként Ausztráliában hagyott 60 ezer raklapot és rengeteg targoncát. Az osztrákok éltek a lehetőséggel, és a kormány 1945-ben létrehozott egy raklapgyártó és forgalmazó céget (CHEP), amely a világ raklappiacának meghatározó szereplője lett.
így minden berakodás, akár hajóra vagy vonatra, egészen nagy kihívás volt, leginkább egy óriási puzzle játékra hasonlított, és nem is volt túl hatékony. Éppen ezért az Európai Vasutak Szövetsége (UIC) megbízást adott ki egy szabványosított, közös raklaptípus bevezetésére, amit végül a svéd Svenssonék által tervezett EUR raklap nyert el. Ez a korábban használtakhoz képest erősebb, könnyebb és tartósabb volt. Az egységesítésnek köszönhetően tizedére csökkent a berakodási idő, ezért sikerének hamar híre ment, és a nagy gyártók elképesztő ütemben kezdték használni az egységes raklapot.
A svédek azóta is komolyan veszik és a gyártók az egyes árukat is ehhez tervezik. Erre a legjobb példa az IKEA. Az egyik bögréjüket ugyanis háromszor kellett újratervezniük a dizájnereknek a vezetőség kérésére, mire elnyerte végleges formáját. De nem a kényelmetlen fogása, vagy a stílusa, esetleg a kávéfogyasztók nemtetszése miatt, pusztán azért, mert kiderült, hogy egy raklapra csak 864 termék fér, míg az újratervezéssel 2200 darabot tudtak felpakolni. Ezzel 60 százalékot spóroltak a szállítmányozási költségeken.
