– Miután az idény végén hazatértem Amerikából, négy külföldi ajánlatot kaptam, de nem fogadtam el egyiket sem, mert ott nem tudtam volna tanulni még levelezőn se. Abban, hogy végül a DEAC-hoz írtam alá, éppen az egyetemi háttér volt a legnyomósabb érv – mondta Hetényi Zoltán.
A Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar vadgazda mérnöki képzését családi indíttatásból választotta. Édesapja erdészeti technikumot végzett, rendszeresen vadászott, dolgozott erdészként, és vadászboltot is üzemeltetett 15 éven át, így a család életében mindig meghatározó volt a természetközeliség.
– Izgalmas hivatásnak tartom a vadgazdálkodást, a sporthoz hasonlóan ebben is megvannak a kihívások szellemileg és fizikailag egyaránt.
Ezek után szeretném egyetemi szinten továbbképezni magam, ezért jelentkeztem a pótfelvételi keretében a debreceni agrárkarra – mondta a játékos, aki tagja volt a 2008-as szapporói Divízió 1-es világbajnokság bajnokcsapatának is.
A 30 éves Hete – ahogy társai becézik – távlati terveit is elárulta. Aktív pályafutását követően szeretne majd egy minigazdaságot valahol vidéken, aminek működtetése mellett még edzőként tevékenykedne. De első lépésként a hároméves alapképzésre koncentrál a Debreceni Egyetemen, sőt a vadgazda-diploma megszerzése után további képzéseket is fontolgat.


