0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2026. június 14.

Agrárkihívások: nő az élelmiszerszükséglet, csökken a termőterület

Tudásalapú megoldásokra és a versenyképességet javító eszközökre van szüksége a mezőgazdaságnak annak érdekében, hogy a magyar termékek továbbra is piacot találjanak, az ágazat pedig képes legyen megoldani a következő évtizedek kihívásait - mondta Nagy István agrárminiszter az M1 aktuális csatorna és a Kossuth Rádió reggeli műsorában kedden.

A tárcavezető hangsúlyozta, hogy

mezőgazdasági termékek iránti kereslet egyre erősödik, hiszen 2050-re 70 százalékkal nő a világ élelmiszerszükséglete, a termőterület viszont 30 százalékkal, az ivóvíz mennyisége pedig 40 százalékkal csökken.

Hosszú távra szóló megoldás ma még nincs, a feladat a jövő agrárszakembereire vár, ezért erősíteni kell az ágazatban dolgozók utánpótlását – tette hozzá.

Nagy István jelentős eredménynek nevezte, hogy

az agrárképzésben tanulók száma nem csökken, de hozzátette, hogy hosszabb távon 20-30 százalékkal bővíteni kell az utánpótlást.

A legsürgősebb feladatok közül kiemelte az öntözhető területek növelését, hiszen vízgazdálkodás nélkül nincs sikeres mezőgazdaság. A 4,4 millió hektár szántónak csak kis része, összesen legfeljebb 85 ezer hektár öntözhető, ami jelentősen elmarad az európai átlagtól – tette hozzá. Nagy István szerint hónapokon belül lehetőséget kell biztosítani arra, hogy a gazdák a saját kútjaikból öntözhessenek.

A miniszter versenyképességi kérdésnek nevezte a technológiai korszerűsítéseket, az élőmunka kiváltását, a precíziós gazdálkodást és a telephelyek korszerűsítését is. A gazdák növekvő hitelállománya azt jelzi, hogy az érintettek felismerték ezek jelentőségét és lehetőséget látnak a versenyképességet erősítő fejlesztésekben – hangsúlyozta az agrártárca vezetője.

Forrás: MTI