0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2026. június 13.

Honvéd kertbarátok bemutatója

Sokszínű élményben volt része annak, aki fölkereste a Honvéd Kertbarát Kör idei terménybemutatóját a Honvéd Kulturális Központban. Budapestről és a környező településekről hozták el legszebb terményeiket és kézműves alkotásaikat a kiállítók. A kertbarát kört 1972-ben hívta életre Bálint György, ma közel ötvenen vesznek részt a rendezvényeiken.

A rendezvényt András Károly, a Kertészek és Kertbarátok Budapesti Szövetségének elnöke nyitotta meg. Rövid műsort követően Tóth Károly, a kör elnöke megköszönte a kiállítók fáradozását, Komiszár Lajos szakmai vezető pedig felhívta a figyelmet arra, hogy most először közös kiállítói asztalt is összeállítottak, más kertbarátok példáján okulva.

Nem csak az lehet kertbarát, akinek kertje van, elég egy erkély is, ahol növényekkel lehet foglalkozni.

Sőt olyan tagja is van a körnek, aki nem kertészkedik, hanem festményeken örökíti meg a természetet – hangulatos képeit láthattuk a kiállításon. De voltak a növények mellett hímzések, fotók, akvarellek, mozaikkal díszített kaspók is, mind a kertbarátok alkotásai.

A kiállító tagok friss gyümölcsöket, zöldségeket, szőlőt, dísznövényeket, valamint lekvárokat, befőtteket, leveket és szörpöket, sőt párlatokat is bemutattak.

Sok érdekes fajtát ismerhettünk meg, mint például az elefántormányú paprikát vagy a fekete koktélparadicsomot. Akinek kedve volt, sarjnövényt is választhatott az egyik asztalról.

Mint Tóth Károlytól megtudtuk, zömmel nyugállományú katonákból és polgári alkalmazottakból alakult kertbarát kör rendszeres kapcsolatot ápol más szervezetekkel, közös kirándulásokon, előadásokon vesznek részt, eljárnak egymás rendezvényeire. A tagokat nemcsak a kert, a növények iránti szenvedély köti össze, hanem baráti szálak is, örömmel várják a találkozás lehetőségét az eseményeken.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu