
Az előrejelző hálózat észlelései alapján a selyemfényű puszpángmoly rajzása változó intenzitással még most is tart. Mivel az első lepkék repülése óta már hetek teltek el, az első hernyók kártétele a fertőzött bokrokon jelentős mértékűvé vált. Az elhúzódó rajzás miatt a későbbi kártétel megelőzése érdekében folyamatosan ellenőrizni kell a puszpángbokrok belsejét, ugyanis a hernyók kezdetben itt táplálkoznak. Védekezéskor a permetlevet feltétlenül ide kell juttatni, ellenkező esetben a várt hatás elmarad.
Ugyanez a tapasztalat az almamoly és a levélaknázó molyok esetében is, de a korábbi időszak igen erős almamolyrajzása miatt a késői szüretelésű almásokban és körtésekben, valamint a dióültetvényekben a most kelő hernyóktól meg kell védeni a termést. A választott készítmény élelmezés-egészségügyi várakozási idejét igazítsuk a szüret várható idejéhez. Az almamoly elleni védekezéssel együtt kezeljük a termést a raktározási betegségek ellen is.
Az ebből származó hernyók már főként csak a birset és a szeptember közepén-végén érő szilvafajtákat veszélyeztetik. A birs várható szüretéig még legalább egy hónap van, ezért ügyeljünk a fák lombozatának épségére. A lisztharmat mellett csapadékos időben károkat okoz a fabreás levélfoltosság, mely képes a termés megbetegítésére is. Leküzdésére a varasodás ellen használatos készítmények, de a réz hatóanyagú gombaölők is hatásosak.
A szüret miatt most csak egyetlen megoldás létezik: a betakarítás meggyorsítása. A hónaljhajtásokon erősödik a peronoszpórás fertőzés, ami levélszáradást idéz elő. Szüret után érdemes lesz nemcsak a lisztharmat áttelelő alakja, hanem a peronoszpóra ellen is kezelni az ültetvényeket.
Részletes növényvédelmi előrejelzésért látogassák a www.novenyvedelem.nak.hu és a www.magyarnovenyorvos.hu honlapokat.


