Védett rágcsálók túlszaporodásával küszködnek a gazdák egyes településeken – írja a Heol.
Tarnaszentmiklóson 2017 tavaszán nem tudták gyéríteni a hörcsögök számát. Azóta is környezetkímélő gazdálkodást folytatnak a településen, kerülik a vegyszerek használatát. A település polgármestere, Buda Sándorné akkor elmondta, emellett egy európai uniós mezőgazdasági programnak is tagjai, így nem használhatnak erős irtóanyagot. A jelenlegi helyzetről kifejtette, a szárazság sokat „segített” a hörcsögök szaporodásában, a közmunkában használt konyhakertekben csúnya túrást hagytak maguk után az állatok, a termést is megrágcsálták.

– Az olaj-, s étkezési tökben, valamint a zöldségekben is jelentős károk keletkeztek, voltak olyan területeink is, ahol a gyökérzöldségek 30–40 százalékát rágták meg, így csak csonkokat tudtunk betakarítani – fogalmazott.
Hozzátette, csapdán kívül más védekezési módszert nem ismernek, emellett viszont bíznak a ragadozó madarakban is.
Tiszanánán tavaly mindenki magának gondoskodott a hörcsögök elleni védelemről. Ugyanakkor tavalyelőtt kétmillió forintot szántak az irtásra, de a módszer nem vált be, így leálltak vele. Kovács András megbízott mezőgazdasági és növényvédelmi szakember akkor elmondta, a településen inkább háztájaknál okoztak gondot a rágcsálók.
– A helyzet változatlan. Csapdákat helyezünk ki, s ezzel próbáljuk megvédeni zöldségeinket, sajnos sikertelenül – mesélte. Kiemelte,
A rafináltabb rágcsálók könnyen kikerülik a csapdákat, a kóbor macskák viszont még beválhatnak a hörcsögök ellen – hangsúlyozta.
A Bükki Emlőstani Kutatócsoport Egyesület az Európai Unió által támogatott LIFE+ program részeként olyan munkatervet dolgozott ki, melynek célja, hogy mérsékelni tudják a hörcsög által okozott károkat, a lakosság tájékozottabb legyen, s a természetvédelmi területeken új állományokat hozzanak létre áttelepítés útján.
Cserkész Tamás, a projekt egyik koordinátora akkor elmondta, 2018 tavaszától már a dél-hevesi térségben is bevezetik ezt a módszert, azaz az áttelepítéseket.
Most kijelentette, továbbra is nagyon sok a hörcsög a dél-borsodi és dél-hevesi falvakban, ezért természetesen idén is folytatták a hörcsögáttelepítéseket a Bükki Nemzeti Park Igazgatósággal (BNPI) közösen, de csak Szentistvánban és Tiszakeszin tudtak dolgozni.
A Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság és a BNPI talált olyan saját kezelésükben lévő szántóföldeket, ahol elengedhettük a rágcsálókat, de e területek befogadóképessége sem végtelen. Jó hír viszont, hogy a következő években is tudjuk folytatni a munkát, ráadásul sokkal nagyobb kapacitással, és a BNPI is újabb helyeket jelölt ki védett területeken, amelyek a saját kezelésükben vannak, és alkalmasak a hörcsögök befogására – fogalmazott Cserkész Tamás.


