A berlini Fruit Logistica és a nürnbergi Biofach után ezúttal a moszkvai Prodexpo élelmiszeripari kiállítás közösségi standján való részvétel feltételeit írta ki az Agrármarketing Centrum.
A 2. pavilon 3-as termében helyet kapó, egységes arculati elemekkel felépített, 121,5 négyzetméteres standon kb. 7-8 kiállítónak nyújtanak lehetőséget árubemutatásra, információszolgáltatásra és tárgyalások lebonyolítására.
A Prodexpo nemzetközi élelmiszer, ital és élelmiszer-alapanyag szakkiállítás Oroszország legjelentősebb ilyen témájú szakvására, amely az orosz mezőgazdasági minisztérium, Moszkva önkormányzata, valamin az Orosz Föderáció kereskedelmi és iparkamarájának támogatásával kerül megrendezésre, 2019-ben már huszonhatodik alkalommal. Az elmúlt évben 65 országból (ebből 31 nemzeti stand) több mint kétezer cég mutatta be termékeit (ebből 1500 orosz, az ország összes régiójából), a látogatók száma meghaladta a 61 ezret. A korábbi évekhez képest valamelyest nőtt a külföldi kiállítók és az országok száma, de az embargó, szankciók miatt nem éri el a 2014–15 évi szintet. Ettől függetlenül nagyon fontos az üzleti kapcsolatok és a bizalom erősítése érdekében a kiállításon való töretlen megjelenésünk – vallja az AMC.
A kiállítás részletei itt találhatók, az AMC részvétei felhívása pedig itt.
A jelentkezési határidő október 1-je.


